|your arms around me|8.rész|
Beküldte: Fruzsina
Dátum: 2010. 08. 08., 23:53
Kategória: Folytatásos, Your arms around me
Szereplők: Sergio Ramos
8.rész
Mivel a fiúk úgy döntöttek, hogy egy kicsit ünnepelni fognak Doria és Serena is maradni akartak. Végül sikerült nekik engem is rábeszélni.
Akaratom ellenére is Sergiot kerestem mindenhol. Hol Sorayaval volt , hol egyedül, vagy a többi fiúval.
Egy kis idő után fogtam magam felálltam a helyemről és kimentem egy kicsit kiszellőztetni a fejemet. A ház oldalához mentem a sötétbe, hogy senki ne vehessen észre.
Kezdtem begolyózni az egész helyzettől. Szomorú voltam,hogy így alakultak a dolgok közöttünk. Hiszen így már nem lesz semmi ugyanolyan. Nem fogok tudni olyan önfeledten nevetni, vagy hülyéskedni vele mint azelőtt. Mindig ott lesz a fejemben ennek a pár hétnek az emléke, és mindig emlékezni fogok arra ami volt közöttünk.
(NEYO-BECAUSE OF YOU)
-Szia! –köszönt valaki.
Felnéztem és Sergio állt előttem. A homlokán ott volt a kis tapasz, ami a meccsen szerzett sérülést fedte.
Na remek, Már csak Ő hiányzott.
-Helo! –köszöntem neki nem túl kedvesen.
Levette magáról a melegítő felsőjét odanyújtotta felém.
-Vedd fel nehogy megfázz!
-De…
Nem tudtam befejezni,mert kicsit közelebb lépett hozzám és ráterítette a vállamra.
-Hogy vagy ? -kérdezte kedvesen.
-Egész jól. Na és te?A fejed?
-Azzal nincs semmi baj… -legyintett és meghúzta a száját.
-Akkor? -vontam fel kíváncsian a szemöldököm.
-Hát csak úgy hiányzol! –mondta aranyosan.
-Miaz , hogy hiányzom? Hogy hiányozhat valaki úgy , hogyha mindennap látod?
Sergio felnevetett és fejét leszegve megvakarta a tarkóját.
-Nem úgy,te hülye! –vigyorgott.
-Hát?
-Hát… -húzta el a száját -Amióta itt van Soraya azóta mi nem is beszélünk. És én ettől kivagyok! Eddig mindig átjöttél hozzám, ha kedved támadt vagy én hozzád… De most semmi! Pedig nekem szükségem lenne arra, hogy ugyanúgy beszélgessünk. Vagy nekem tök mindegy. Nem is muszáj beszélgetni… De komolyan még az is jobb volt mikor valamiért megharagudtál rám és nem voltál hajlandó velem szóba állni. De legalább ott voltál mellettem… És az , hogy tudtam, hogy úgy sem fogsz rám sokáig haragudni,mert nem bírod ki ,egy kicsit felvidított. De ez a helyzet rossz… Komolyan mondom tényleg nem birok ki nélküled még egy hetet sem…
Ahogy ezt elhadarta be kellett ismernem magamnak , hogy kezdek belészeretni. A gyomrom ugrált az arcom pedig teljesen kipirulhatott. Még szerencse, hogy nem láthatta a sötét miatt.
-Nagyon. nagyon fejbe rúgtak… -szaladt ki a számon.
-Jaj ne viccelj már! –vigyorodott el –Komoly próbálok lenni…. Nem veszed észre?
-Oké, de ha ez az egész komoly, akkor miért nem kerestél meg? Ugyan annyiba telt volna neked is odajönni hozzám.
-Azt hittem nem akarsz velem beszélni. Vagy rosszul gondoltam? –nézett rám értetlenül.
-Nem! –vágtam rá
-Na akkor meg mit beszélsz? –kérdezte nevetve ész kicsit közelebb jött hozzám.
Mind a két kezét a derekamra tette és már csak alig pár centi választotta el az arcunkat.
Sergio gondolkozás nélkül neki támasztotta a homlokát az enyémnek és az arcomhoz érintette az övét.
A szívem majdnem kiugrott a helyéről.
-Mit akarsz tőlem Sergio? –szólaltam mg egy kisidő után mikor Sergio mára nyakamat csókolta.
-Még, én sem vagyok teljesen biztos… –felelte mikor felpillantott rám és a kezével kisimított egy tincset az arcomból.
Az ujjait végig húzta az arcomon majd megcsókolt. A kezem önállósította magát. Benyúltam Sergio pólója alá és a tenyeremet végighúztam a mellkasán.
-Neked barátnőd van! –szólaltam meg csendesen mikor elszakadtam a szájától.
-Soraya nem a barátnőm. –mondta.
Közben minden porcikám beleremegett mikor a hideg kezével benyúlt a pólóm alá.
-Akkor még is micsoda? Azt mondtad, hogy komoly kapcsolatot szeretnél vele…
-Ez már akkor veszett ügy volt mikor…
-Sergio! –hallatszott valaki hangja nem messze tőlünk.
Egyből elengedtem a kezemmel Őt és hátrébb léptem párlépést. Meghúzta a száját és rám nézett.
-Gondolom nem szeretnéd, hogy ha meglátnának itt minket igaz?
-Neked is jobb lesz úgy! –húztam el a számat. –Megyek lefekszem!
Nem is vártam meg mit válaszol, csak hátat fordítottam neki és arrébb bicegtem.
A házamhoz vezető úton végig azon járt az agyam, hogy vajon mit akarhatott azzal mondani, hogy „ez már akkor veszett ügy volt…”. De semmi értelmes folytatást nem találtam rá. Lehet , hogy azért is mert fáradt voltam, de nem esett jó rajta gondolkozni.
Miután zuhanyoztam és átvettem a pizsamámat lefeküdtem aludni.
nem tudom mennyi ideig próbálkoztam ezzel, mindenestre a végén feladtam. Sehogy sem tudtam kiverni a fejemből Sergiot ami azzal járt, hogy képtelen voltam az alvásra. Nem sokkal később Doria és Serena is megjöttek. Azt hihettél, hogy alszom így megpróbáltak a lehető legcsendesebben közlekedni. Nekik nem kellett várni az elalvásra. Perceken belül csend lett az egész szobában és csak én voltam ébren.
Egyszer csak kopogtatást hallottam meg az ablakon.
Az ablak felé kaptam a fejemet ahol három alak árnyékát lehetett kivenni a sötétben.
-Istenem. –horkantam fel.
Elfordultam, hogy majd csak elmennek , majd ha azt hiszik, hogy mindenki alszik.
De tévedtem!
Újabb kopogás és visszafojtott röhögés.
Idegesen kipattantam az ágyamból felvettem a Sergiotol kapott pulcsit és odatrappoltam az ablakhoz. Óvatosan kinyitottam azt , hogy véletlenül se ébresszem fel barátnőimet.
Kidugtam a fejem a nyitott ablakon. Már csak Sergio állt előttem.
-Mi van? –kérdeztem tőle felháborodva.
-Nem én kopogtam be! –suttogta csendesen és oldalra tekintett.
A ház oldalától újabb halk röhögés hallatszott.
-Istenem nincs jobb dolgotok?
Összevontam a mellkasomon a kezemet és Sergiora néztem aki elmosolyodott.
-Ne haragudj, ha felébresztettünk. –mondta.
-Nem aludtam, de kikkel vagy ?
Nem is kellett volna megkérdeztem, mert abban a pillanatban Gerard Piqué és Cesc Fabregas röhögve jöttek elő.
Külön-külön is hülyék voltak, de ha összevoltak zárva akkor aztán tényleg nagyon idióták. Főleg ha egy Sergiohoz hasonló is hozzájuk csatlakozott.
Velük is elég rég óta ismertük egymást és jóban is voltunk. De tekintve, hogy az egyik Barcelonában a másik pedig Londonban lakott kevesebbet tudtuk találkozni.
-Gondolhattam volna! –nevettem el magam mikor rájuk néztem.
-Szia Stella! –köszöntek mind a ketten vigyorogva.
-Nem jössz ki? –kérdezte Cesc és hátrébb állt egy kicsit az ablaktól.
-Hát… -gondolkoztam el egy picit és a szemem Sergiora vándorolt. –De kimehetek úgy sem tudok aludni.
-Kitudsz jönni? –kérdezte Gerrard és egy kicsit közelebb állt hozzám.
-Várj!
Felmásztam az ablak párkányra ami kábé másfél méter magasan lehetett a földtől. Leültem a szélére és kilógtattam a lábamat. Nem mertem leugrani mert féltem, hogy akkor kimegy a fájós bokám így Gerrardra néztem.
-Na jó gyere.
Átkarolta a derekam és segített lemászni.
-Köszi szépen. –vigyorogtam rá.
Gerrard hatalmas egy ember volt. Kábé két fejjel lehetett nálam magasabb. Mindig azzal szórakozott, hogy ha találkoztunk, hogy elnézett felettem és direkt nem vett észre. Aztán pedig megszólalt, hogy „Jaj nem láttalak meg ne haragudj”.
-Miért nem az ajtót használtad? –kérdezte Cesc mikor már kint voltam.
Akkor jutott eszembe , hogy ott is nyugodtan kijöhettem volna. De teljesen megfeledkeztem róla.
-Mindegy… -vontam vállat. –Elfelejtettem. De ti mit szórakoztok? Doriaék már alszanak.
-ezért is menjünk innen!
Sergio a vállamra tette mind két kezét és hátulról egy kicsit megtolt, hogy induljunk el a másikirányba.
Arrébb mentünk egy kicsit a mi szállásunktól és leültünk Gerard és Cesc háza előtti lépcsőre.
-Cesc bontsd ki! –szólt oda haverjának Gerard.
Akkor jött ki a házukból egy hatalmas nagy pezsgősüveggel a kezében.
-Inni akartok?-kérdeztem meglepetten.
-Ettől nem lesz semmi bajunk Kislány! –vigyorgott Gerard és a kezembe nyomott egy poharat.
-Del Bosque?
-Már réges-régen lefeküdt aludni. –felelte Sergio.
Közben Cesc nagy nehezen kibontotta a pezsgőt és elkezdte kitöltögetni.
-Na barátaim ezt megisszuk aztán nyugovóra térünk!-mondta ásítva Gerrard.
-Ezért jöttem ki? –vontam fel a szemöldököm.
-Majd beszélgetsz még Sergioval. –vihogott Cesc és belebökött Gerard oldalába mint ha olyan vicceset mondott volna.
Komolyan mondom mint az óvodában.
-Viccesek vagytok. –állapítottam meg morogva.
Amíg ott ültünk kint mind a három fiúnak mint akinek elmentek otthonról ,vihogtak a legnagyobb hülyeségeken. Kínomban már én is nevettem rajtuk. Nem tudtam mi mást tenni.
Mikor aztán elfogyott a pezsgő Gerardék úgy döntöttek, hogy elmennek lefeküdni.
-Nem maradunk még kint? –kérdeztem miután visszakísért a házamhoz Sergio. –Vagy fáradt vagy?
-Nem. –vont vállat mosolyogva –Szívesen maradok.
-Oké.
Mind a ketten leültünk a lépcsőre, de egy kis ideig nem nagyon szólaltunk meg.
-Gerardék miért szólogattak be folyamatosan kettőnkről? –kérdeztem kis hallgatás után.
Mert valóban mindent megszólt a két fiú és ez csak akkor tűnt fel mikor már elmentek.
-Nem tudom. -válaszolt elgondolkodva. –Én nem mondtam nekik semmit.
-Akkor nem tudom –vontam vállat. –De amilyen hülyék biztos csak úgy poénból.
-Jah lehet. Holnap ha felkelek elmegyünk teniszezni?
-De a lábam még mindig nem annyira jó.
-Csak próbáljuk ki!
-Oké felőlem menjünk.
-Nem fázol?-kérdezte.
Éreztem ahogy megfogja a mellette lévő kezemet és szorosan az övébe zárja.
-Nem.- ingattam meg a fejem mosolyogva és ránéztem. -Jaj Sergio.
-Mi az ?
-Annyira hülyén van ez így….
-Hát tény, hogy nem normális a helyzet, de jelenpillanatban nem tud érdekelni.
-De akkor mi a helyzet Sorayaval? –kérdeztem kíváncsian.
-Nem tudom én se! Légy szíves ne kérdezz ilyeneket Stella. Semmit sem tudok. Ez az egész egyik pillanatról a másikra alakult így kettőnk között.
-Igaz…
Kihúztam a kezem az Ő kezéből és kiegyenesedtem.
-De ez nem azt jelenti, hogy ezentúl ez mindig így lesz! –mondta rögtön és rám nézett.
-Gondolom. –vontam meg a vállam –Na de Sergio inkább bemegyek aludni. Kifáradtam.
Felálltam a helyemről. Ő is így tett.
Egy kis ideig nézte ahogy elindulok az ajtó felé aztán utánam szaladt.
-Stella várj! –fogta meg a kezem és maga felé fordított.
Ismét szembe kerültem az arcával.
-Mi az ? –kérdeztem csendben. És nem azért mert a többiek alszanak vagy valami ilyesmi hanem azért mert nem jött ki hang a torkomon.
-Csak…
Próbált valamit mondani, de nem fejezte be, mert helyette megcsókolt. A lábaim remegni kezdtek és majdnem összecsuklottak alattam.
-Mennem kell! –léptem hátrébb hirtelen.
Már megint csapot papot ott hagyva rohantam be a biztonságot adó ideiglenes házamba.
Micsoda egy nagy hülye vagy te Stella!
Egyből lefeküdtem aludni és másnap reggelig ki sem keltem az ágyból. Nem is igazán mozdultam ki. Pedig megígértem Sergionak, hogy elmegyek vele teniszezni, de semmi kedvem nem volt vele lenni. Tekintve, hogy Doria és Serena elmentek a városba vásárolgatni, Fernando átnézett hozzám.
Nem volt valami jó passzban lelkileg. Ez amiatt lehetett,mert a pályán nem teljesített a legjobban. Az emberek elvárása nagy volt felé Ő pedig nem tudott nekik megfelelni és ez elkeserítette.