|your arms around me|4.rész|
Beküldte: Fruzsina
Dátum: 2010. 07. 21., 16:44
Kategória: Folytatásos, Your arms around me
Szereplők: Sergio Ramos
4.rész
Másnap elég korán keltünk. El kellett érnünk a repülőt. A Johannesburgba tartó út nem volt valami hosszú. A szállásunk itt is teljesen ugyanaz volt mint Durbanban. Minden ugyanúgy nézett ki. Mi a lányokkal szintén a leges legmesszebb lévő házat kaptuk meg. Feltűnt a lányoknak, hogy eléggé csendes vagyok egésznap. Elkezdtek faggatózni, hogy mi a bajom, de csak azt mondtam, hogy a szokásos.
Közben pedig már egyáltalán nem a párizsban feladott meccsemen járt az agyam. Nem, mert egy olyan személyen gondolkoztam végig akin nem kellett volna. Sergio teljesen lekötötte a figyelmem. Egy pillanat sem telt úgy , hogy ne gondoltam volna rá, vagy a vele eltöltött időre. Közben pedig magamban szitkokat szórtam saját magamra és rá is. Magamra, azért mert képtelen voltam felfogni, hogy vajon ezek a dolgok miért pont most jönnek ki. Sergiora pedig azért mert igaza volt mindenben amit annak idején mondott. Még vagy jó két évvel ezelőtt azt hajtogatta nekem is, hogy vele egy lány sem tud barát maradni. Mert vagy az egyik vagy a másik előbb utóbb többet akar majd. Én akkor azt mondta, hogy ez egy nagy hülyeség… De most , hogy igen erős vonzalmat éreztem iránta beláttam, hogy igaza volt. Végső kétségbeesésemben már azzal próbáltam magam nyugtatni, hogy ez egy átmeneti elmebaj a részemről amit az utóbbi idők stressze váltott ki belőlem.
Vasárnap este a meccs előtti éjszakán is ugyan ezek kavarogtak a fejemben.
-El sem tudom hinni, hogy már lassan három éve együtt vagyunk Ikerrel. –motyogta Serena magába.
Erre a mondatra sikerült kiszakadnom a gondolataimból. Hozzáteszem: szerencsére!
-Még csak három éve? –kérdezte Doria –Azt hittem már vagy öt …
-Hát még csak három. …
-Csak… -nevettem fel –Nem olyan csak azért három év.
-Tudom, de hihetetlen komolyan mondom.
Serena egy kicsit elpirult majd hanyatt dőlt az ágyán. Már három éve együtt voltak, de Iker még csak Januárban Serena születésnapján jutott el arra a pontra, hogy megkérje a barátnője kezét. Serena elmondása szerint álmaiban sem történt volna szebben a lánykérése. Számomra Ők voltak a tökéletes pár! Mindenben teljes összhang volt a két ember között. És jobban szerették egymást mindennél. Talán én is képes lettem volna ugyanilyen odaadóan viselkedni a kapcsolataimban. De nem ment. Nem ment azóta , hogy az utolsó szerelmemmel szakítottunk. Akkor csalódtam és azóta képtelen voltam kimutatni az embereknek az érzelmeimet. Mikor észrevettem, hogy valaki szintén többet érezhet nálam puszta barátságnál,megijedtem és inkább elfutottam a dolgok elől mint, hogy szembe nézzek velük.
-Akkor én mit mondjak? –kérdezte Doria hatalmas vigyorral az arcán.
Doria és Fernando legalább négy vagy öt éve voltak együtt. Mind a kettőjüknek első szerelem volt a másik és azóta képtelenek elszakadni egymástól. Emlékszem mikor Fernando először meglátta Doriát olyan zavarba volt, hogy egy értelmes szót nem tudott kinyögni. De szépen lassan oldódtak és itt kötöttek ki egymás mellett.
-Azt mond meg nekem, hogy mikor lesz az esküvő. –mondtam neki miközben a telefonommal játszogattam.
-Majd a nyár végén valamikor. De itthon Madidan szeretnénk mindenféleképen megtartani. Semmi kedvem nincs Liverpoolban férjhez menni. –fintorodott el a Liverpool szót kimondva barátnőm.
Köztudott volt róla, hogy nem nagyon szeretett ott élni. De hát muszáj volt, hiszen Fernando ott focizott.
Amíg a barátnőim tovább elmélkedtek, úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni. Felöltöztem jó melegen és elindultam a szállásunkról.
Akarva akaratlanul ott kötöttem ki Sergioéknál. Nagyon nagy késztetést éreztem arra, hogy bemenjek és beszélgessek vele. Percekig ott toporogtam, teljesen tanácstalan helyzetben. Atán végül is úgy döntöttem, hogy írok neki egy SMS-t. „Alszol már?:-)” Nem sokkal később jött is a válasz. Bár én már majd megfagytam. „Úgy képtelenség, ha te jársz az agyamba Rivadeneyra… Ikerék elmentek hozzátok így megint csak unatkozom. Te mit csinálsz? :-)”
Az SMS-ébe sikerült belepirulnom. Mikor már majdnem azt gondoltam, hogy –hogyan is lehet valaki ennyire édes azonnal ráförmedtem magamra, hogy ilyen még csak a fejembe se forduljon meg.
„Fázom…”
Csak ennyit írtam neki. Teljesen hülyének éreztem magam amiatt, hogy SMS-ezgetek vele miközben ott állok a házuk előtt.
-Tényleg nincs valami meleg idekint! –szólalt meg Sergio.
Majdnem a szívrohamot hozta rám azzal, ahogy hirtelen megjelent.
-Vigyázol rám tovább itt a ház előtt vagy beszeretnél jönni? –kérdezte és neki támaszkodott a falnak.
-Hát… Igazából bemennék ha nem bánod.
-Nem bánom. –mondta kedvesen és segítet feljönni a lépcsőn.
Odabent leültem a legrendesebbnek tűnő ágyra és zavartan pislogtam. Úgy viselkedtem mint egy kislány. Ez pedig egyáltalán nem tetszett nekem, így megpróbáltam magamon uralkodni.
-Látod, látod, nem bírsz ki nélkülem egy napot sem! –huppant le Sergio a velem szemben lévő ágyra és önelégülten rám vigyorgott.
-Lehet, hogy többet is kibírnék.
-Buta lány! –nevetett fel. –Te se gondolod komolyan…
-Na jó mindegy.-álltam fel a helyemről – Látom megint előtört a seggfej éned. Én inkább lelépek.
Sergio egyből felpattant és lecövekelt előttem.
-Oké ne haragudj. Tudom nem mindenkinek jön be a hosszú hajam és a babapofim… -ismételte meg Fernando párnapja tett megszólalását.
-Örülök, hogy ezzel tisztában vagy. –horkantam fel és leszegtem a fejem és elindultam kikerülve Őt.. –Na de én megyek.
-Ne, ne , ne, ne! Kérlek! –fogta meg az egyik kezemet.
-Nem mehetek haza? –vontam fel a szemöldököm.
-Kérlek ne menj. –mondta aranyosan -Szeretném ha maradnál.
Ahogy felpillantottam a szemébe éreztem ahogy a gyomrom görcsbe rándul. Mivel nem tudtam megszólalni, csak csendben beleegyeztem és visszaültem mellé az ágyra. Pont mikor már szólaltam volna meg valaki igen erősen kezdte verni az ajtót. Először azt hittük, hogy Ikerék, de tévedtünk.
-Ramos! –hallatszott kintről egy erőteljes hang.
Sergio ijedten rám nézett és szinte felrántott az ágyából. Amilyen gyorsan csak tudott betuszkolt a fürdőbe és megnyitotta a zuhanyrózsát, hogy olyan legyen mintha valaki zuhanyozna bent aztán rám zárta az ajtót és kiment.
-Miért nem alszotok még? –kérdezte ugyan az a hang aki imént dörömbölt az ajtón kívül de most már egy kicsit közelebbről.
-Fernando már alszik kapitány. Iker pedig most zuhanyozik.
-Akkor miért láttalak előbb odakint téged Rivadeneyrával?
-Csak visszaadta az Ipodomat. Még a repülőúton adtam kölcsön neki.
-Sergio, a szabály az szabály. Ha nem tartod be őket, hazapaterolom mind a hármat.
-Mondom, hogy csak az Ipodom hozta át. Különben sem érezte magát valami fényesen így vissza is ment aludni.
-Oké. Megyek. Ajánlom, hogy észnél legyél fiatal ember.
-Észnél vagyok Kapitány, mint mindig.
-Helyes. Jóéjszakát nektek.
Amint elment a hang tulajdonosa, Sergio egyből rohant a telefonjához hívni Ikeréket, hogy most ár maradjanak egész éjszaka ott nálunk, mert ha Del Bosque meglátja Őket a táborban mászkálni az biztos, hogy haza küld minket. Miután letette a telefont egyből jött hozzám.
-Akár rossz hír akár nem, de egész éjszakára itt kell maradnod velem. –közölte vigyorogva.
-Hallottam. És nagyon tudok neki örülni.
-Ne haragudj, hogy berángattalak. –mondta miközben visszamentünk a szobába. –Ugye nem esett semmi baja a lábadnak?
-Nem ne aggódj már ennyire. –mondtam vigyorogva.
Vigyorogtam ugyan de jól esett, hogy ennyire aggódik értem.
-Na látod, ha kedves vagyok az is baj.
-Dehogy is nem baj… Jut eszembe nem izgulsz még a holnap miatt?
-Dehogy is nem… -sóhajtott fel s elhúzta a száját. –Muszáj lenne hoznunk ezt a meccset.
-Fogjátok is ne aggódj!
-Szeretek veled társalogni meccs előtt. Jó hallani , hogy ilyen optimistán állsz a dolgokhoz. Bár a teniszmeccseid előtt is így viselkednél…
-Az teljesen más … -vontam vállat.
-Dehogy is. Szerintem teljesen elvárható lenne, hogy ott is ugyanolyan pozitívan állj a dolgokhoz.
-Mondom, hogy nem ugyan az… -húztam össze a szemöldököm.
-Oké nem vitatkozok. Azon gondolkoztam, hogy az US Openen már indulhatsz?
-Nem tudom. –ingattam meg a fejem –Attól függ milyen tempóban jaul a lábam. Talán igen.
-Remek. –csapta össze a tenyerét vigyorogva. –Akkor meg is van az úti pontom agusztusra.
-Mert? –vonta fel a szemöldököm.
-Elmegyek megnézni téged azon a Grand Slamen.
-Dehogy jössz. –röhögtem fel és közen kibújtam a pulóveremből.
-Miért ne mennék? Nem tilthatod meg, hogy megnézzelek. Ennyi erővel én is kitilthatnálak innen.
-Kösz szépen. –horkantam fel.
-De nincs igazam?
-De igen.
-Na jól van nézünk valami filmet?
Felállt mellőlem és előszedte a Laptopját az egyik táskából majd elém dobott egy lapot amin a filmek voltak felírva, hogy válasszak egyet. Pár percnyi tanakodás után sikerült kiválasztanunk egy vígjátékot. De a felénél elaludtam. Másnap reggel úgy ébredtem, hogy a mellkasán fekszem. Amilyen gyorsan csak tudtam kipattantam az ágyból és eljöttem onnan. Már megint ugyan az –az érzés fogott el ami napok óta kerülgetett.
A fiúk egésznap edzésen voltak így hál istennek nem kellett velük találkozni. Hétkor foglaltuk el a helyünket egy csapatnyi kis spanyol közepén a stadionban. Mindenki nagyon izgatott volt. Papír forma szerint a spanyol válogatottnak ezerszer több esélye volt ezen a találkozón mint Hondurasnak. De nem becsülhettük le az ellenfelet sem hiszen rengeteg meglepetés történt mát ezen a VB-n.
A fiúk remekül játszottak. De rengeteg nagy helyzetet hagytak ki. De így is mi nyertünk még hozzá 2-0-ra! Persze 3-0 is lehetett volna, hogy ha Villa a nekünk ítélt 11-est berúgja. De az a labda még a kapufát sem találta el. Borzalmasan rossz lövés volt. De persze tudtam, hogy iylen stresszben ezerszer nehezebb koncentrálni a sportolóknak mint egy normális helyzetben. Ha minden szem rájuk szegeződik, még a legalapabb lövést is eltudták rontani. Ettől függetlenül mind boldogan tértünk vissza a szállásunkra éjszaka, hiszen sikerült végre pontot szereznünk. A srácok csak jóval 11 után értek vissza. Ahogy azt sejtettem is , mindegyikkel madarat lehetett volna fogatni. Persze ahogy elbeszélgettem velük látszott, hogy nincsenek annyira megelégedve magukkal mint amennyire azt mutatják. Mivel másnap a fiúknak egy egésznapos szabadidejük volt így egy kicsit tovább is fent maradhattal Del Bosque engedélyével és bulizhattak egy kicsit. Persze a normális keretek között. Mi is velük tartottunk. Sikerült mindenkivel beszélnem és mindenkinek gratulálnom, csak egy valaki került el elég nagy távolságban. Az a valaki pedig nem más volt mint Sergio. Hiába akartam én sem vele foglalkozni nem tudtam. Amint megláttam, hogy elbúcsúzik még a javában mulatozó csapattársaitól én is utána indultam. Persze mikor meglátott és megkérdezte , hogy hova tartom azt mondtam neki, hogy természetesen haza felé.
-Most komolyan? –kérdezte és lebiggyesztette a száját.
-Miért te hova mész?
-Hát gondoltam visszamegyek a szállásomra, írok neked egy SMS-t és mivel úgy is muszáj megcsinálnod amit mondok eljöttél volna hozzám…
-Te nagyon vicces fiú vagy… -horkantam fel és megforgattam a szemem.
-Te is tudod, hogy ez lett volna.
-Persze. Valószínűleg.
-Na jól van akkor ha nem hát nem… De azt megengeded, hogy visszakísérjelek a szállásodra?
-Megengedem! –bólintottam széles vigyorral és megvártam amég odaér mellém, majd elindultunk.
-Egész jól játszottál ma Ramos.
-Optimistán álltam a dolgokhoz, pont ahogy te mondtad. –mondta büszke vigyorral és összehúzta magán a fölsőjét.
-Nagyon helyes. Pénteken is így játsszál és majd összejön a gól.
-Nem az én feladatom a gól rúgás… -gondolkozott egy pillanatra –De azért bevallom örülnék neki.
-Egész jó képességekkel bíró srác vagy…. Szóval még összejöhet az akkor is ha nem a te feladatod.
-Ó köszönöm Rivadeneyra… -nevetett fel és átkarolta a vállam. –Azon gondolkoztam mai nap, hogy ha te nem lennél itt valószínűleg meghalnék az unalomtól.
-Jah igen unalom űzésre jó vagyok…
-Jaj Stella –mordult fel –Nem így gondoltam te is tudod. Csak egész jó, hogy itt vagy…
-Igen egész jó, hogy itt vagyok… -egyeztem bele halkan.
Közben már odaértünk a házhoz én pedig előkapva a kártyát benyitottam az ajtón.
-Akkor itt elszakadunk egymástól? –sóhajtott fel egy nagyot és elvigyorodott.
-Valószínű. Menj és feküdj le aludni. Jobb le neked is ha kitudnád magad pihenni.
-Oké, de holnap?
-Mi de holnap?
-Holnap számíthatok a társaságodra? Elmehetnénk a városba meg ilyenek.
-Rendben menjünk. –mosolyogtam rá. –Na de..
-Szép álmokat Stella… -mondta sokkal csendesebben és közelebb hajolva nyomott egy puszit az arcomra. Bár az a puszi eléggé közel sikeredett a számhoz. Ezért is sokkoltam le teljesen és ezért se tudtam mit válaszolni. Elengedte a kezemet majd szórakozottan leugrándozott a lépcsőről és elment. Mégegyszer visszanézett rám vigyorogva intett aztán hazakocogott. Én még percekig ott álltam az ajtóban és próbáltam észhez térni de nagyon nehezen ment…