|your arms around me|2.rész|
Beküldte: Fruzsina
Dátum: 2010. 07. 09., 00:43
Kategória: Folytatásos, Your arms around me
Szereplők: Sergio Ramos
2.rész
A délután folyamán sikerült összepakolnom a három hetes utazásomra a csomagjaimat. Fernando felhívott, hogy elugrik értem és kimegyünk együtt a reptérre, de aztán lemondta mondván, hogy még Doriaval kell valamit elintéznie gyorsan. Akkor már csak félórám volt hátra. Taxit nem hívtam mert kizárt dolognak tartottam, hogy a belvárosból képes lesz eljönni értem és időben odavinni a repétérre. Már teljesen abban a hitben éltem, hogy sehogy sem fogok eljutni, amikor megjelent a ház előtt egy ismerős kocsi.
-Szia. –köszöntem rá Sergiora.
Sergio meglepődve pillantott fel rám. Ott ültem a házam előtti lépcsőn magamba roskadva két nagy bőröndömmel a hátam mögött.
-Igyekezz Stella elkésünk!
-Mit keresel te itt? –kérdeztem tőle miközben Ő elszaladt a csomagjaimmal.
-Szerinted még is mit keresek itt?-vonta fel a szemöldökét.
Amint elrakta a hatalmas bőröndjeimet a kocsijába visszajött hozzám és segített felhúzni a földről.
-Egyedül is feltudok állni…
-Szívesen, a segítséget. –eresztett meg egy műmosolyt.
Átkarolta a derekam és , hogy ne keljen a mankómmal az időt rabolni, engedte, hogy egy kicsit rátámaszkodjak.
-Miért nem vetted fel a telefont? –pillantott le rám miközben biztonságban megpróbált a kocsijáig elkormányozni.
-Nem volt kedvem az emberekkel beszélgetni…
-Hallottam a délutáni kirohanásodról is… Hidd el itt senki sem akar neked ártani. Mindannyian segíteni szeretnénk neked.
Egy darabig csendben maradtam. Átgondoltam amit mondott és beláttam, hogyigaza van. Minden féleképpen nekem kell változtatni a stílusomon, hiszen ha továbbra is ilyen mogorva maradok akkor elveszíthetem a barátaimat, azt viszont nem akarnám.
-Ok, igazad van… -sóhajtottam fel.
-Hmm nem gondoltam volna, hogy valaha ezt fogom tőled hallani.
Kinyitotta az ajtót és segített beszállni majd megkerülve a kocsi elejét ő is bepattant mellém. Elindította a kocsit, és szokásához híven elkezdett végig száguldozni az utcákon.
-De , hogy –hogy te jöttél értem?
-Fernando említette, hogy Ő nem tud érted eljönni. Én pedig egyből ugrottam. Mert tudtam, hogy nem tudsz vezetni ilyen lábbal. Taxit pedig úgy sem hívnál ahhoz túl buta vagy , hogy eszedbe jusson.
Sergio felnevetett aztán megsimogatta az egyik kezével a hajamat.
-Ne duzzogj… Vicceltem Stella.
-Nem vagyok buta! –akadtam ki és leemeltem a kezét a fejemről. De nem eresztette el azt.
-Nem nagyon okos vagy. Párját ritkítod.
-Sergio fogd be a szádat.
-Oké, esküszöm többet egy rossz szót sem.
-Jön a barátnőd a VB-re? –kérdeztem kissé gúnyosan.
-Honnan veszed, hogy van olyanom?
-Csiripelték a madarak. –mondta továbbra is fintorogva.
Gondolom Sergio sem érthette, hogy mi ez a viselkedés a részemről, mert eléggé érdekesen nézett rám. De a legszomorúbb az volt, hogy én sem értettem magamat.
-Nincs barátnőm… -ingatta meg a fejét és eleresztette a kezem. –Maximum csak annyit mondhatok, hogy kialakulóban van valakivel valami de semmi több.
-Hú egész komolyan hangzott Ramos. Hosszútávra tervezel?
-Még az is lehet… -vonta meg a vállát – Na és a te barátod , hogy , hogy nem jön velünk Afrikába?
-Milyen barátom? –kérdeztem kíváncsian.
-Nadal. –a szeme sarkából rám sandított, hogy vajon, hogyan reagálok erre de inkább nem is mondtam semmit.
-Sergio te egy idióta vagy. Nadal a barátom. Tekintve, hogy teniszezek vagy mi a fene… De ha nem hiszed felhívhatod megkérdezheted tőle is , hogy nincsen semmi közöttünk. Úgy is akkora haverok vagytok…
-Nem hívom fel. Hiszek neked. De azért szabad megjegyeznem valamit? –fordult felém kis vigyorral.
-Ha azt mondom, hogy nem úgyis megjegyzed…
-Okos vagy Stella. -kacsinott rám nevetgélve. –Szóval egészen jó kis párt alkotnátok ketten. Szerintem összeillenétek.
-És ki kiváncsi a te véleményedre ? –kérdeztem tőle mire Ő nevetve megingatta a fejét.
-Senki , de szabad országban élünk…
-Ahajjj –nyögtem fej nyűgösen –Inkább maradtam volna otthon. Legalább nem kellett volna látnom azt az okoskodó képedet egy hónapig.
-Bántad volna te azt. Hiába tagadod tudom, hogy az okoskodó képem azért tetszik neked.
Felvont szemöldökkel néztem rá. Inkább nem mondtam semmit és tekintve, hogy megállt a parkolóban kiszálltam a kocsiból és mankóstul elindultam befelé.
Sergio Pár perc múlva megjelent mögöttem egy kocsival amin mind a kettőnk bőröndjei rajta voltak.
-Ne menekülj Rivadeneyra!
-Mi elől menekülnék ugyan? –fordultam felé.
-Tudom amit tudok. És megtisztelő komolyan. –vigyorgott büszkén -Az, hogy a világ egyik legjobb teniszezőjének tetszem leírhatatlan…
-Úristen Sergio fogd be. –szóltam rá mikor már odaértünk a többiekhez –Te egy idióta vagy.
-Kár tagadnod… -kacsintott rám Sergio és rátámaszkodott a kocsira.
-Hagyj békén. –szóltam rá.
-Mi a baj már megint? –jelent meg mellettünk Fernando vigyorogva.
-Nem ismeri be, hogy tetszem neki… -mondta Sergio még mindig teljes magabiztossággal.
-Fernando nekem ehhez nincs energiám.
Fernandora pillantottam mint ments váramra és kicsit közelebb mentem hozzá.
-Sergio vegyél vissza az arcodból. –mondta Nando a barátjának –Nem mindenkinek jön be a hosszú hajad és a babapofid.
Erre a mondatra Sergionak letörlődött a mosoly az arcáról és megforgatta a szemét. A csekkolást követően már csak pár percünk volt a beszállásig. Szerencsétlenségemre pont én ültem legkívül így a másik sor legszélső utasától csak egy méter választott el. Aki természetesen Sergio volt. Addig variált ameddig végül Pepe, Capdevilla és Albiol ki nem cserélték a helyüket velük. Silvával és Villával ült be abba a sorba. Mikor megláttam azt a büszke vigyort az arcán, hogy sikerült neki helyet szereznie mellettem, csak megforgattam a szemem és elfordultam a másik irányba.
Az első egy órában nagyon unatkoztam. Próbáltam elaludni, de csak ide -oda vergődtem. A lábamnak sehogy sem volt kényelmes. A fülemen volt a Fernandotól kölcsön kért füles. Ugyanis az én Ipodom lemerült, mert elfelejtettem otthon feltölteni.
Olyan 10 felé valaki belém bökött egyet. Kirántottam a fülemből a fülhallgatót és összevont szemöldökkel fordultam az illető felé. Sergio volt az, ahogy azt sejtettem is.
-Mi van? –kérdeztem cseppet sem kedvesen.
-Ha abba hagynád a fészkelődést , nagyon hálás lenne neked az egész repülőgép.
-Fogd be. –mondtam neki mosolyogva és újra elfordultam.
-De nem most komolyan. Tedd fel valahova a lábad vagy mit tudom én de borzasztó ahogy vergődsz.
-Még is hova tegyem ?? A nyakamba? –kérdeztem undokul és egy kicsit beljebb húztam a fájós lábamat. –Ennek amúgy sem tesz jót ez az egész utazás…
-Erre előbb is gondolhattál volna… -húzta meg a számat.
-Ki vagyok tőled Sergio! –csattantam fel halkan. –Ne idegesíts fel kérlek.
-Szerintem te neked agyadra ment a tenisz. –nevetett fel és összetúrta a hajamat –Idegebeteg vagy nagyon.
-Kérlek –néztem rá hatalmas szemekkel – Tegyél meg nekem egy szívességet és fogd be a szád amíg oda nem érünk. Ha kibírod ezt a nyolc órát esküzöm neked , hogy a Vb végéig azt csinálom amit akarsz.
-Hmm. –gondolkozott el egy pillanatra majd vigyorogva rám sandított. –De akkor meg is csinálod.
-Meg fogom becsszó! Csak most már fogd be!
-Ok. –mondta és rám kacsintott.
Előszedte a zsebből az Ipodját , belerakta a fülest a fülébe és lecsukott szemmel elmélyedt a zenében. Szinte biztos voltam benne , hogy két óra sem telik el és újra betalál magának.
De mikor másnap hajnalban leszálltunk a gépről meglepődve tapasztaltam, hogy betartotta amit ígért. Szinte fel sem tűnt, hogy elröppent az a pár óra. Bár már a végén nagy unatkoztam, de körülöttem mindenki más aludt.
Egyből a szállásunkra vittek minket a sofőrök. A hotelünk egy külön elkerített részen volt nem messze a stadiontól. Ahogy hallottam a fiúk beszélgetését rájöttem, hogy ezt külön az ide utazó focistáknak alakították, ki hiszen volt egy saját edzőpályája is telepnek . Emellett pedig minden olyan dologgal elvolt látva amire a válogatott csapatoknak szüksége lehetett. Kis luxus házakban szállásolták el a srácokat. Mi is ilyet kaptunk a lányokkal. De természetesen egy kicsivel messzebb mint a többieké. Hullafáradtan estünkbe mindannyian az ajtókon. Szerencsére nekem a két David segített elhozni a cuccomat így nem kellett azokkal bíbelődnöm. Mikor megláttam az ágyat, nem foglalkoztam semmivel csak beledőltem és másnap délutánig fel sem keltem.
A többiek már régen ébren voltak mikor én kikecmeregtem az ágyamból és elindultam mosakodni. Ezt abból vontam le , hogy már hűlt helye volt barátnőimnek a szobában. Amint átöltöztem elindultam felfedezni a terepet. Bár az időm nem igazán engedte az alapos körül nézést , mert fél hétre megkellett találnom az étkezőt. Amire nagy nehezen rá is bukkantam. Csak időben nem értem oda a sántikáló lábam miatt. Így mikor már én is befejeztem a vacsorát senki nem volt sehol. Igazából fogalmam sem volt, hogy vajon merre lehetnek. Tehát úgy döntöttem, hogy inkább visszamegyek a szállásomra és elleszek a géppel és a tévével.
Este mikor már pizsamában nyúltam el az ágyamon és a lábamat pihentettem , megszólalt a telefonom üzenetjelző hangja. Előszedtem a párnám alatt rejtőző készüléket és megnyitottam az SMS-t.
„Emlékszel még mit ígértél a repülőképen Rivadeneyra? :P”
A feladó nem más volt mint Sergio. Akkor ugrott be, hogy megígértem neki, hogy mindent amit mond megcsinálok neki ha befogja a száját az út végég.
„Hogy is tudnám elfelejteni… Ramos!”
Mivel nem vártam választ ezért arrébb dobtam a telefont és tovább kapcsolgattam a tévét. De legnagyobb meglepetésemre még is írt.
„Úgy unom magam… Casillas és Torres elvannak…. de éééénnnnn mit kezdjek magammal? :( ja van egy ötletem. Tekintve , hogy a Vb végéig azt csinálod amit mondok. :P Ki is használom az első alkalmamat. :) Rivadeneyra szedd össze magad és nyisd ki az ablakod!”
-Jézus Úristen. –nyögtem fel egyet és megforgattam a szemem.
Már bántam, hogy megígértem neki azt a dolgot. Úgy is tudtam, hogy muszáj lesz vele lennem, hiszen ha megtagadom majd amit mond ezt hallgathatom tőle életem végig. Bár azért titkon örültem, hogy Ő keresett meg engem és Ő szorult az én társaságomra.
Odabotorkáltam az ablakhoz. Kinyitottam azt majd kinéztem rajta. Sergio ott állt előttem egy nagy pulcsiban,s hatalmas vigyorral az arcán.
-Azt hittem elküldesz a sunyiba! –suttogta meglepetten.
-Még az is meglehet. –feleltem neki nevetve –Na de mond mi járatban?
-Nem megyünk el sétálni?
-Miért kellene veled mennem? –vontam fel a szemöldököm.
Direkt játszottam a hülyét mert így legalább bosszanthattam őt. Amit mindig élveztem.
-Tudod a megállapodásunk. Na szedd össze magad. Ha kell az ölemben viszlek magammal. Csak gyere. Tényleg te vagy az utolsó esélyem.
-De fáj nagyon a lábam. –húztam el a szám. –Inkább gyere be. Amúgy sem szabadna ilyenkor kint mászkálnod. Ha Del Bosque meglát velem ,engem haza paterol.
-Ok igaz. Na vigyázz az útból!
A kezével arrébb hessegetett majd miután hátráltam párlépést bemászott az ablakomon és elfoglalta a helyét az ágyamon.
Leültem Doria ágyára és a sérült lábamat felraktam az ágyra. Csak akkor esett le , hogy csak egy kis trikó és bugyi van rajtam mikor végig néztem a lábaimon.
-Ide dobnád kérlek a pulóveremet. –kértem Őt.
Sergio felemelte a pulcsit és már dobta volna mikor visszahúzta a kezét.
-Minek? –kérdezte kíváncsian.
-Felvenni… -forgattam meg a szemem és nyúltam a pulóverért.
-Minek akarod felvenni? Olyan meleg van idebent, hogy csak na… -húzta el a száját.
-Mert úgy érzem magam mintha meztelen lennék.
-Hát –nevetett fel –Pedig megsúgom nem vagy meztelen… de ezért kár odaadnom a pulóvert.
-Ad már oda ne idegesíts! –kértem most már idegesebben.
Sergio röhögve odadobta a pulóvert én pedig belebújtam abba.
-Na és mit csináltál egésznap? –kérdezte és nekitámaszkodott a falnak.
-Aludtam. Meg elmentem megvacsorázni, de mivel senkit nem találtam visszajöttem és gépeztem. Megírtam pár levelet és ennyi…
-Kinek?
-Rafának, meg pár ismerősnek…
-Rafa. Aha. –csillantak fel a szemi miközben büszkén vigyorgott.
-Mi van?
-Szóval Rafa…
-Sergioo ne már kérlek! Tudod, hogy imádok veled lenni, de ha folyamatosan idegesítesz akkor az agyamra mész…
Nagy kínkeservesen hanyatt dőltem az ágyban és megdörzsöltem a szemeimet. Egyáltalán nem voltam álmos , ami nagy baj volt mert kizárt dolognak tartottam , hogy képes leszek a közel jövőben az alvásra.
-Oké, becsszó többet nem hozom fel Nadalt. Meddig kell még mankóznod?
-Nem tudom. Szerintem még egy olyan hónap… De nem is érdekel már komolyan mondom…
-De vigyázz magadra. Még tartom magam ahhoz amit pár éve mondtam neked.
-Az egy hülyeség… -nevettem fel zavartan.
-Dehogy hülyeség. –vigyorgott.
-Sergio részeg voltál és kisfiú még.
-Részegen őszinte az ember. És egyáltalán nem voltam kisfiú. 18 éves felnőtt ember voltam.
Rápillantottam de Ő csak rám mosolygott kedvesen és odadobott hozzám egy párnát. Még mikor a tenisz karrierem kezdetén voltam, Sergioék mindig azt mondogatták nekem, hogy egy napon majd a világranglista első helyezettje leszek. Az egyik buliban pedig mikor Sergio többet ivott a kelleténél megfogadta nekem, hogy ha egy napon elérem az első helyet, akkor elvesz feleségül. Persze akkor még mindannyian abban a hitben éltünk, hogy soha még csak meg sem fogom közelíteni a dobogót.
-De akkor nem hitted volna, hogy ilyen előre jutok.
-Mindig is tudtam, hogy jó teniszező leszel.
-Persze…
-Te is tudod. -horkant fel.
Valóban igaz volt. Sergiovolt azon kevesek egyike aki mindig is bízott a tudásomban. Fernandoval együtt mindig azt hajtogatták, hogy egyszer nagy teniszező válik belőlem És lám bizonyos szempontból igazuk is lett.