|your arms around me|12.rész|
Beküldte: Fruzsina
Dátum: 2010. 08. 25., 17:13
Kategória: Folytatásos, Your arms around me
Szereplők: Sergio Ramos
12.rész
Lementünk a városba. Nagyon jól éreztük magunkat mind a ketten. Megleopően jól eltudtunk beszélgetni anélkül, hogy felhozta volna bármelyikünk is a köztünk lévő dolgokat. Oké tudom erről kellett volna leginkább beszélni de én nem mertem ő pedig szerintem sejthette, hogy nem szívesen megyek bele ebbe a témába.
Igazság szerint az emberek folyamatosan megbámultak minket. Volt aki oda is jött hozzánk autogrammot kérni vagy fotózkodni. Engem is letámadott pár tenisz őrült, de tekintve, hogy Sergio akkor nyerte meg a világ bajnokságot, Őt többen rohanták le. Próbált mindenkinek a kedvére tenni de mindig sietett vissza hozzám, hogy többet tudjunk együtt lenni.
Mikor éppen a fagyizóból jöttünk ki hatalmas adag fagyival a kezünkbe, utánam szólt valaki.
-Stella, Stella Rivadeneyra. Micsoda meglepetés!!
Megfordultam és ahogy megláttam az illetőt majdnem padlót fogtam a döbbenettől.
Az egyik volt barátom Pedro indult meg felém boldogan. Másfél éve szakítottunk. Ő is teniszező volt. De nem bírta elviselni , hogy nekem sokkal jobban megy mint neki ebből adódóan mindig féltékenykedett. Ezért is lett vége lényegében a mi kapcsolatunknak. Mindig cinikuskodott velem akárhányszor összefutottunk. Mint ha nem is éltünk volna együtt majdnem egy évet, úgy viselkedett. Nagyon megtudott bántani mindig de próbáltam nem magamra venni …
Sergio is ismerte Őt és nem is kedvelték egymást. Pedronak azzal is baja volt annak idején, hogy én rengeteg időt töltök vele és a többi sráccal. Sergio meg nem bírta elviselni az öntelt képét. Mivel a szüleink szomszédok voltak, Pedro és Marcos –a bátyám – nagyon jóban lettek egymással..
-Szia. –köszöntem kelletlenül.
-Áh Sergio. –vigyorodott el Pedro mikor meglátta a mellettem lévő fiút. –Hát te is itt vagy? Micsoda véletlen…
-Szia Pedro.
Mind a ketten kezet fogtak de meglehetősen erőltetett volt mind a kettőnek a vigyor az arcán.
-Na és mi van a lábaddal? –fordult felém. –Május óta arról lehet olvasni, hogy nem tudsz ráállni…
-Már meg van köszöni… -feleltem műmosollyal.
-Indulsz a US Openen?
-Ha minden jó megy igen. –bólintottam.
-Na és csak nem összejöttetek? –kérdezte ismét gúnyos hangnemben –Hogy-hogy csak így kettecskén itt Cadizon?
-Nem hiszem, hogy ez pont rád tartozna Pedro… -feleltem még békésen.
Sergio mellettem csak megforgatta a szemét és eltekintett a másik irányba.
-Mindig is tudtam, hogy ez lesz a vége…. –vonta meg a vállát a volt barátom –Na és… mi van anyádékkal?
-Mi lenne velük? –kérdeztem meglepetten.
Sergio közelebb lépett hozzám és hatalmas szemeket meresztett a velem szemben álló fiúra. Nem tudtam mi bajuk lehet.
-Semmi. –felelte Sergio Marcos helyett –Jobb lenne ha most hazamennénk.
-Jaj ne már. Miért ne tudhatná meg? –kérdezte Pedro és Sergiora nézett.
-Mi a szar bajotok van? –csattantam fel idegesen.
-Marcos említette, hogy válni fognak a szüleid. Anyukád már egy hónapja összeköltözött egy másik férfivel…. –vonta meg a vállát és elmosolyodott.
-Micsoda? –kérdeztem teljesen letaglózva.
Nem akartam hinni a fülemnek. Annyira hihetetlenül hangzott, ez az egész.
Hogy az én szüleim válni? Ez biztos csak félre értés…
-Te most komolyan nem tudtad? –kérdezte meglepetten Pedro.
-Nem, nem tudta. –mordult fel Sergio.
-Miért te tudtad? –néztem rá és éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel.
-Tudtam… -bólintott.
-Miért nem tudtad elmondani?
-Nem akarták a szüleid , hogy megtudd….
Nem válaszoltam semmit csak utat törtem magamnak a két fiú között és elindultam haza felé. Addig nem is járt semmi más a fejembe csak arra törekedtem, hogy minél előbb eljöjjek tőlük és minél hamarabb egyedül lehessek.
Mikor aztán a szobámba értem bedőltem az ágyba és félórán keresztül csak a plafont bámultan. Aztán mikor eszembe jutott, hogy mit mondott Pedro elkezdtek folyni a könnyeim. Nem tudtam elhinni, hogy anyáék elvállnak annyi év boldog együttlét után.
Vagy ez csak nekem tűnt boldognak? Amúgy nem voltak azok egymás mellett?
Olyan nehéz volt ebbe belegondolni. Mindig abban a hitben éltem , hogy Ők szeretik egymást. Azt hittem örökké együtt maradnak. Erre tessék kiderül, hogy még sem… Anya 1 hónapja együtt él egy másik férfivel és én még csak nem is tudok róla….
Hogy a francba történhet meg ilyen? És a legfontosabb nekem miért nem szóltak? Miért titkolóztak előttem?
Nem tudtam egyik kérdésre se választ adni. Túlkéső volt már, hogy felhívjam a szüleimet, hogy még is mi a fene ez az egész… így csak ott feküdtem és sírtam.
Soha nem hittem volna , hogy 22 évesen képes leszek sírni egy iylen dolog miatt.
De hát a fenébe is még is a szüleimről van szó….
Mikor aztán kezdtem megnyugodni eszembe jutott Pedro öntelt vigyora és Sergio.
Sergio meg vajon honnan a fenéből tudja? És miért nem mondta el?
Nyilván nem akart felzaklatni, de akkor is… Jogom van az ilyenekről tudni. Megkellett volna mondania. Ráadásul pont most mikor ilyen közel kerültünk egymáshoz.
Ettől már nem csak, hogy szomorú de még ideges is lettem. Szívem szerint összepakoltam volna és elindultam volna haza. De nem tehettem meg ezt éjjel egykor.
Előkaptam nagy idegességemben a telefont és felhívtam a bátyám.
-Haló… -szólt bele fáradtan egy kis idő után.
-Rhadt szemétláda. Miért nem tudtad elmondani, hogy anya elköltözött apától valami msáik férfihez és , hogy elvállnak?
-Szia Stella… -köszönt kicsit feszülten.
-Ne szia Stelláz… -mondtam sírva. –Miért nekem kell mindenről a legkésőbb tudnom.
-Anyáék nem akarták elmondani neked mert tudták, hogy ki fogsz akadni…
-Még szép, hogy kiakadok. Még is mit várnak tapsikoljak örömömben?
-Nem tudom mit akartak ezzel. Tudtam, hogy úgy is kitudódik.
-Mégis meddig akartatok ti titkolózni? Azt hittétek nem tudom meg és élhetnek így?
-Nem tudom. –mordult fel idegesen –Nem tudom mit akartak. De neked meg ki a franc mondta el…
-Pedro.
-Pedro Cadizon van….
-Én is itt vagyok te nagyon hülye…
-Még is kivel? –kérdezte meglepetten.
-Sergioval. –motyogtam és felsóhajtottam –De nem ez a lényeg. Ki az az ember akivel összeköltözött anya?
-Ahhoz már nemvolt esze Pedronak , hogy legalább az igazat megmondja?
-Milyen igazat?
-Az apjával ment el anya…
-És apa ezt hagyta?? –kérdeztem kiakadva –Hagyta, anyát így elveszíteni?
-Azt mondta, hogy küzdeni fog érte… De már szerintem feleslegesen. Anya beadta a válóperes papírokat.
-Megölöm Pedrot.-szisezgtem.
-Azzal nem mész sok mindenre. Attól anya ugyanúgy az apjával marad.
-Hagyjál te is te idióta. –csattantam fel – Utállak titeket. Hazudozik nekem mindig mindenki. Látod ezért jöttem el otthonról olyan hamar.
-Ne csináld már Sthella elakatrtam mondani.
-De nem mondtad. –mondtam ismét sírva –hagytad, hogy egy ilyen szemétláda közölje velem gúnyosan az utcán a nyaralásom közben….
-Ne haragudj… -sóhajtott fel.
-Nem érdekelsz. Nem akarlak többet látni.
Rányomtam a telefonomat és a párnába temettem a fejemet.
Nagyon ideges voltam Marcosra. Akkor úgy éreztem, hogy soha többet nem akarom látni.
Arra kaptam fel a fejem , hogy kopogtatnak az ajtón.
Tudtam, hogy Sergio az. Felpattantam idegesen a helyemről és kinyitottam az ajtót. Az sem érdekelt, hogy szét vannak sírva a szemeim.
-Szia. –köszönt kicsit szomorúbban mikor meglátott.
-Hülye seggfej –jött ki a számon.
Még mindig sírtam.
-Megmagyarázhatom miért nem akartam elmondani?
-Nemérdekel…
-Engedj be!
Kicsit félre lökött az ajtóból és bement egészen a szoba közepére ahol megállt. Becsaptam magam után az ajtót és visszamentem én is.
-Nem érdekel a magyarázatod Sergio… -mondtam és megtörültem a szemeimet –El kellet volna mondanod.
-Persze ésmég is mit mondtam volna…. És mikor?
-Mióta tudsz te erről?
-Még azelőtt tudtam mielőtt elment az anyukád. –sóhajtott fel.
-Micsoda??? –kérdeztem megint kiakadva. –Még is mikor akarta nekem valaki megmondani?
-Nem tudom… -vont vállat –Hidd el ha láttam volna értelmét elmondtam volna… De miért éppen tőlem tudd meg? A szüleidnek kellett volna elmondani…
-Elkellett volna mondanod… -csattantam fel sírva és leültem a kanapéra.
Az arcomat a tenyerembe temettem és úgy zokogtam mint egy kisgyerek.
Sergio leguggolt velem szemben és megpróbált átkarolni de csak ellöktem magamtól és felálltam onnan.
-Hagyj békén… -mondtam és megálltam a fal mellett. –Legalább most mondanod kellett volna. Most, hogy így alakultak a dolgok kettőnk között.