|your arms around me|11.rész|
Beküldte: Fruzsina
Dátum: 2010. 08. 17., 19:04
Kategória: Folytatásos, Your arms around me
Szereplők: Sergio Ramos
11.rész
Éjfélkor már teljesen készen álltam. A bőröndjeim az ajtó előtt sorakoztak. Senkinek nem mondtam meg, hogy Sergioval elmegyek Cadizra. Úgy gondoltam teljesen fölöslegesen izgatnám fel Őket ezzel a hírrel.
Pont mikor nyitottam volna ki a bejárati ajtót abban a pillanatban szándékoztak kopogtatni rajta.
Sergio állt velem szemben mosolyogva. Tekintve, hogy így éjfél felé nem volt a legmelegebb egy fekete nike pulcsi volt rajta és egy baseball sapka.
Soha életemben nem láttam még Őt Baseball sapkában. De meg kell hagyni jól állt neki.
-Kész vagy? –kérdezte miközben adott egy puszit.
-Aha. –bólintottam.
-Szálj be a kocsiba. Mindjárt viszem a cuccokat.
Úgy tettem ahogy mondta. Beültem a autóba az anyósülésre. Ő eközben bepakolta a bőröndjeimet a csomagtartójába. Pár perc múlva viszont Ő is beszállt mellém és elindultunk.
-Nem vagy álmos? –kérdezte tőlem mikor már elhagytuk Madridot.
-Nem annyira. –vontam vállat. –Aludtam napközben. Te?
-Kicsit. De kibírom.
-Később átvehetem a vezetést ha gondolod.
-Áh nem kell. –mondta aranyosan. –Letudok vezetni 5 órát.
-Ja de akkor majd holnap alszol egésznap.
-Dehogy is. Majd lent a parton kipihenem magam.
-Tesódék mikor indulnak?
-Hát tudod Ők Sevillából jönnek. Majd csak estére jönnek le.
-Jah értem. –bólintottam.
Az út meglehetősen hosszúra sikeredett. De hajnalra már odaértünk Cadizba. Már sokszor voltam itt. Nagyon szerettem ezt a helyet.
Mivel a szállásunkat 10ig nem tudtuk elfoglalni ezért reggelről kiálltunk a kocsival a tengerpartra és ott vártunk majd elmentünk reggelizni is. Ahogy megkaptuk a szobáinkat a tenger parti szállodánkban kipakoltunk majd le is mentünk fürdeni. Egésznap kint feküdtünk mind a ketten a napon. Alig beszélgettünk. Mind a kettőnk nagyon álmos volt szóval nem erőltettük ezt a dolgot. A vacsoránál már úgy öltöztem fel, hogy találkozok Renéékkel. Sergio direkt megvárt a szobám előtt, hogy együtt tudjunk lemenni.
Ahogy leértünk az ebédlőbe Sergio rögtön kiszúrta a testvéreéket az egyik nagy asztalnál. Mivel ismertem már Őket így nem nagyon izgultam ettől a pillanattól.
Ők is örömmel fogadtak engem és akit nem ismertem annak be is mutattak. Daniela René kislánya nagyon aranyos volt. 4 éves lehetett és imádta Sergiot. Egy percre nem mozdult el mellőle. Sergio pedig mint jó keresztapuka végig figyelmesen foglalkozott vele. Engem Renéék kifaggattak a teniszről és minden egyéb más dologról. De tudtam, hogy leginkább az foglalkoztatja Őket a legjobban, hogy én vajon mit keresek ott. Persze erre egyik sem akart rákérdezni.
Miután megvacsoráztunk még odakint beszélgettünk és sétáltunk , de aztán én úgy döntöttem, hogy magukra hagyom őket egy kicsit.
-N én azt hiszem felmegyek lefekszem aludni. –álltam fel , ezzel megbontva a társaságot.
-Már most? –kérdezte Miran meglepetten.
-Muszáj hulla fáradt vagyok. Nem aludtam egy szemernyit sem ma.
-Jah értem. –mosolyodott el –Akkor holnap találkozunk.
-Megyek felkísérlek. –állt fel Sergio.
Nem akartam mondani, hogy maradjon nyugodtan hiszen már lecövekelt mellettem és tudtam, hogy úgy sem tágít az ötletétől.
-Na sziasztok!
-Szia Stella jó éjszakát. –mondták valamennyien egyszerre.
Sergioval megindultunk egymás mellett felfelé.
-Igazán nem kellett volna felkísérned. –mondtam neki mikor már a liftben voltunk.
-Ha már elhívtalak próbálok a kedvedre tenni. –mondta féloldalas vigyorral. –Meg az igazság, hogy nincs kedvem már lent maradni. Inkább lefekszem én is.
-Olyan aranyos Daniela.
-Jah igen… -nevetett fel –Nagyon imádom Őt. Csak kár , hogy sokszor nincs időm rájuk.
-Most is lehettél volna csak velük… -húztam el a szám.
-Ne kezd el megint. –figyelmeztetett és szórakozottan belém bökött.
-Oké. De akkor is ez az igazság.
Mikor kiszálltunk a liftből egyenesen a szobámhoz vettük az irányt. Sergio zsebre tett kézzel jött végig mellettem. Mikor aztán megálltam az ajtómba rám nézet.
-Na mész?
-Hát gondolom igen… -vontam meg a vállam. –Ha gondolod bejöhetsz.
-Beinvitálsz? –szaladt fülig a szája.
-Jössz vagy nem? –néztem vissza rá már a szobából –Még a végén meggondolom magam.
Beljebb jött és becsukta maga után az ajtót.
-Te mondtad valakinek , hogy eljössz velem? –kérdezte.
Közben kisétált a teraszomra és felült a korlátra. Elég félelmetesen festett tekintve, hogy négy emelet magasan voltunk.
-Nem, de megköszönném ha lejönnél onnan.
Megforgatta a szemét és lepattant onnan majd nekitámaszkodott annak.
-Miért nem mondtad senkinek? –kérdezte kíváncsian és beletúrt a hajába.
-Te is ismered Doriáékat. Mára már egész Madrid tudta volna…
-Az lehet… -nevetett fel aranyosan.
-Mi lett a Sorayas ügynek a vége? –kérdeztem kíváncsian és leültem.
-Hát –vont vállat –Mondtam neki, hogy hagyjuk ezt az egészet mert nem érezek iránta semmit meg amúgy is van más…
Ahogy ezt kimondta a gyomromban hülye érzés keletkezett. Nem mertem felnézni rá és nem mertem megszólalni sem.
-Aha. –nyögtem ki.
Felpillantottam rá és láttam, hogy elmosolyodik de nem mond semmit. Tekintve, hogy nem nagyon tudtunk mit mondani egymásnak az elkövetkező félórában Ő lelépett én pedig lefeküdtem aludni.
Már lassan egy órája játszottunk a kis Danielával. Egyszerűen nem tudott rólunk leszakadni aminek mi persze Sergioval örültünk. Talán azért is mert így nem kellett kettesben lennünk.
-Na nem szeretnél még mindig bejönni e a vízbe? –kérdezte Sergio a kislánytól.
-De de csak az öledbe megyek! –mondta vékonyka hangján.
Kinyújtotta Sergio felé a két karját jelzésképpen, hogy vegye fel Őt az ölébe. Sergio így is tett. Felkapta az aprócska kislányt és rám nézett.
-Te nem jössz be?
-Menjetek nyugodtan. Majd később.
Sergio vállatvonva elment én pedig felfeküdtem a törülközőmre.
-Miért nem mentél vele? –kérdezte Miram tőlem.
-Hát menjen nyugodtan a kislánnyal. Úgy is Sergiora van most rákattanva. Én meg hagyom őket.
-Pedig akarta, hogy vele menj. –mosolyodott el. –Én nem tudom mi van köztetek, de az biztos, hogy teljesen máshogy viselkedik veled mint az eddigi összes barátnőjével vagy barátnőjelöltjével.
-Én sem tudom mi van közöttünk. –mondtam kicsit szerényebben.
-De gondolom azért hívott el magával, hogy kiderüljön nem?
-Hát biztosan –bólinttam. –Csak nekem fura ez a helyzet vele annyi év barátság után.
-Jah igen- nevetett fel –Engem is meglepett mikor mondta, hogy te jönnél vele. Csak nem értem, hogy ez az egész , hogy alakult ki így majdnem 5 év után.
-Én sem értem. –vontam vállat kicsit elpirulva és a vízben nevetgélő Sergio Daniela párosra néztem. –Csak úgy…Még fel sem fogom.
-Hát igen Sergio fura egy gyerek. De mondom teljesen meglep minket a viselkedése.
-Mert? –kérdeztem vissza kíváncsian.
-Hát te is ismered. Normális esetben már valami csajt fűzögetne itt nem messze… De most nem, kitartóan melletted van és próbál veled komunikálni. Bár te ahogy észreveszem nem nagyon hajlasz felé…
-Jaj ne értsd félre Miram.-kezdtem bele rögtön a mentegetőzésbe –Csak mondom új ez a helyzet és néha olyan hülyén érzem magam. Eddig akármi volt mindig eltudtunk beszélgetni meg hülyülni erre most meg kényelmetlenül és hülyén érzem magam mellette akármit csinálok.
-Ez azért van mert nem beszélitek meg a dolgokat.
-De én nem tudom soha nem voltam ilyen…
-Hát akkor most próbáld meg. –mosolygott kedvesen. –Ne vedd utasításnak meg semmi, de ne várasd meg Őt mert akkor elveszítheted…
Nem válaszoltam csak meghúztam a számat.
Tudtam nagyon , hogy igaza van Miramnak ezzel kapcsolatban. De még sem tudtam magam rávenni arra, hogy kezdeményezzek. Bár elhatároztam, hogy ha esetleg Ő felhozna bármit is –mint például előző este –akkor nem fogok csendben ülni hanem én is megpróbálok vele normálisan beszélni a témáról.
Miramnak elkellett szaladnia valahova így szerencsére egyedül tudtam maradni a gondolataimmal. Ahogy ott elmerültem magamba egyszer csak egy vizes testet éreztem magamon. Tudtam , hogy Sergio az mert ki más lenne képes ilyenre.
-Jaj ne már! –nevettem fel alatta. –Agyon nyomsz.
-Nem szándékozlak agyon nyomni. –mondta vigyorogva és legördült mellém.
A hátára feküdt és összekulcsolta a tarkója alatt a kezét.
-Kössz a hűtést. –mondtam neki nevetve –Épp kérni akartam.
-Mindig jókor jövök. –vágott be egy büszke fejet. –Este milyen programot szervezel?
-Te hoztál el ide. Rád bízom, hogy mit csinálunk.
-Komolyan? –kérdezte és felkönyökölt egy kicsit.
-Aha. Szóval. Mit terveztél?
-Nem tudom… -vont vállat –De bemehetnénk szétnézni a városba. Csak úgy ketten.
-Oké szívesen. –mosolyogtam rá.
Sergio látszólag meglepődött azon, hogy egyből igent mondtam. Gondolom nem ehhez volt hozzá szokva. Bár nem mondott semmit csak aranyosan elmosolyodott.
Este legalább egy félórát beszéltem telefonon Serenával. Elakart hívni valami buliba, de mondtam neki, hogy ez sajnos most nem fog összejönni.
-Ne legyél már ilyen magadba fordult. –mordul fel a telefon másik végében.
-Nem vagyok magamba fordult. Egyszerűen most nem érek rá. –vontam vállat.
-Mi programod van neked hétfő este?
-Jaj ne faggatózz. Nem tudok elmenni.
-Valamit titkolsz. –mondta még mindig morogva.
-Oké. –sóhajtottam fel –De esküdj meg , hogy senkinek nem mondod meg , hogy hol vagyok.
-Hol vagy?-kérdezte meglepetten.
-Először ígérd meg , hogy nem mondod meg.
-Oké megígérem. Szóval?
-Eljöttem Sergioval Cadizra.
Ahogy sejtettem. A kijelentésem után pár másodperc némacsend volt majd felkurjantott.
-Együtt vagytok?
-Nem, neeem! –vágtam rá egyből –Vagyis még nem beszéltük meg a dolgokat. De elvileg ezért jöttem. Azt mondta, hogy ha nem hoz el magával akkor fél , hogy valamit elhalaszt.
-Sergio és tee? –kérdeztett vissza nevetve –Mondjuk mindig is tudta mindenki, hogy több van itt köztetek…
-Jaj ne hülyülj már…
-De komolyan. Amúgy én örülnék nektek.
-Kösz. –nevettem fel zavartan –Bár ez még nem is biztos , hogy így fog alakulni.
-De azért reménykedjünk benne. De Stella –szólalt meg figyelmeztetően –Kérlek szépen ne csináld azt , hogy megfutamodsz. Tudom, hogy te is kezdesz érezni valamit iránta, különben nem mentél volna el vele… Ő pedig nem fog rád örökre várni.
-Oké megígérem nem fogok elfutni.
Már este kilenc feléjárt az idő és Sergio még sehol nem volt. Én már persze talpig felöltözve járkáltam fel, alá a szobában és vártam, hogy jöjjön.
-És mi ma estére egyébként a program? –kérdezte Serena.
-Elvileg elmegyünk sltálni a városba ketten.
Ahogy nézegettem magam a tükörbe az ajtón valaki elkezdett kopogtatni.
-Azt hiszem jött! –szóltam bele a telefonba és elindultam az ajtó felé. –Megyek leteszem.
-Okés. Szia jószórakozást.
-Köszi. Majd hívlak.
-Rendben.
Serena letette a telefont én pedig egy kis izgalommal kinyitottam az ajtót. Sergio állt előttem mosolyogva.
-Mehetünk? –kérdezte.
-Aha. Bár azt hittem soha nem érsz ide.