|your arms around me|1.rész|
Beküldte: Fruzsina
Dátum: 2010. 07. 01., 00:42
Kategória: Folytatásos, Your arms around me
Szereplők: Sergio Ramos
Rettentően gyorsan összekellett magam szedni. Matheo már fél órája toporzékolt az ajtóm előtt. Egyszerűen egy pillanatra sem hagyott magamra. Amit általában nem is bántam. Hiszen Ő volt az életem. De néha –főleg mostanában –szükségem lett volna egy kis egyedüllétre.
Amint felöltöztem és elkészültem kézen fogtam az apróságot és elindultunk otthonról. Nagyon fel volt pörögve a kicsi hiszen aznap volt a negyedik születésnapja. Még ha annyira nem is volt tisztában a születésnap fogalmával azt azért tudta, hogy ez a nap csak róla fog szólni és , hogy annyi ajándékot fog kapni a bulijában, hogy alig tudja majd haza hozni Őket. Egy órával a vendégek előtt érkeztünk meg Madrid belvárosában az egyik étterembe. Matheo apja bérelte ki a helyet, hetekkel a születésnap előtt, hogy mindent meg tudjunk szépen szervezni.
Szerencsére barátnőm hamar a segítségemre sietett. Tudta, hogy szükségem lesz rá, hiszen ennyi embert képtelenség egyedül vendégül látni még akkor is , hogy ha a pincérek segítenek benne.
Ahogy azt reméltük öt óra felé megérkezett majdnem mindenki. A gyerek zsivalytól volt hangos az egész terem. Még a zenét is túl harsogták. Öröm volt nézni a kis Matheot , hogy mennyire boldog a barátai között.
Miután minden szülőt és gyerkőcöt köszöntöttem leültem az egyik eldugott kis asztalhoz és próbáltam helyre tenni magamban a dolgokat. De sehogy sem ment.
A házasságom romokban állt. Ez pedig rettentően megviselte a magán életem. Semmire nme tudtam koncentrálni és idegesebb voltam a kelleténél. Gyakran végig futott az agyamon , hogy véget kellene vetni ennek a kapcsolatnak. De sehogy sem ment. A sok veszekedés ellenére is ugyanolyan szerelmes voltam. Életem első szerelme a férjem volt. És úgy gondoltam, hogy már nem tudtam volna egy új kapcsolatot kezdeni. Több éve ismertük egymást. Egyikünk sem az az egyszerű eset így nagyon sokat kellett várni mire végre mind a ketten beismertük egymásnak az érzéseiket.
Mostanában pedig teljesen eltávolodtunk egymástól. Már több mint egy hónapja külön laktam a kisfiúval.
Egy hónap rengeteg idő… Rengeteg idő de nekem még sem sikerült döntést hoznom a kapcsolatunkat illetően. Szerettem és hiányzott is. De mikor vele voltam egyszerűen képes lettem volna falnak menni annyira felidegesítettek a dolgai.
-Na mi van? –ült le mellém egyik barátnőm.
Felpillantottam rá és egy aprómosolyt magamra erőltettem, hogy nehogy azt hogyje , hogy képes vagyok a saját fiam születésnapján szomorkodni. Persze Doria túlságosan ismert már , hogy tudja, hogy ez a mosoly csak a látszat.
-Nem csinálhatjátok ezt örökké Stella… -ingatta meg a fejét és elém tolt egy pohár vizet. –Mind a kettőtöknek jobb lenne, ha végre leülnétek komolyan egymással és megbeszélnétek, hogy mi van köztetek.
-Nem csak rajtam múlik… Látod most sem jött el… -szomorúen felsóhajtottam és hátra dőltem összefont kézzel a mellkasomon. –A saját fia születésnapjára nem hiszem el, hogy képtelen egy délutánt rááldozni.
-Fernando előbb hívott. Együtt jönnek.
-Komolyan? –kérdeztem vissza meglepődve.
-Te sem gondolod komolyan , hogy nem jön el Matheo bulijára… -horkant fel. –Itt a remek alkalom, hogy megbeszéljétek egymással a dolgokat. De szerintem úgy is kibékültök. –legyintett egyet unottan –Amióta az eszemet tudom ti folyamatosan civakodtok egymással. Se veled se nélküled kapcsolat. Bár –gondolkozott el egy pillanatra –Az tény, hogy ennyire komoly összekapásotok még soha sem volt. De szerintem megoldható. Hiszen szereted nem?
-Persze, hogy szeretem… -vágtam rá egyből gondolkozás nélkül.
-Akkor meg vedd kezedbe az irányítást. Ha nem teszed elveszítheted. Emlékezz vissza mikor összejöttetek akkor sem voltál hajlandó semmit sem tenni ennek az érdekében. Csak ölbe tett kézzel vártál. Ha Ő nem kap észhez akkor lehet, hogy ma nem vagyok férj és feleség…
Ezen a mondaton elgondolkoztam. Hiszen teljesen igaza volt a barátnőmnek. Sikerült felidéznem mindent ami évekkel ezelőtt történt…
-Gém and Meccs, Stella Rivadeneyra. –mondta be a bíró miután az ellenfelem a hálóba ütötte a labdát.
Boldogan a levegőbe ugrottam majd térdre estem a pályán. Ordítottam volna legszívesebben a boldogságomban , hiszen megnyertem azt a tornát ami a legfontosabb volt számomra. Madridban nyerni leírhatatlan érzés volt. Többet jelentett nekem ez a torna mint bármelyik nagy Grand Slam torna az évben. Harmadik év után sikerült végre megnyernem a 2010-es Madrid Opent. A szülővárosomban a családom és a legtöbb barátom előtt győzni volt a legjobb dolog addigi életemben.
Miután odaadták a serleget elmentem egy gyors interjúra majd amilyen gyorsan csak tudtam siettem, az öltözködéssel.
-Kaphatnék egy autogramot a világ hatodik legjobb teniszezőjétől? –hallottam meg egy hangot miután kiléptem az öltözőmből.
Megfordultam és Fernando Torres állt mögöttem hatalmas vigyorral az arcán. Évek óta nagyon jó barátok voltunk. Szinte napi kapcsolatban álltunk egymással.
-Torres te hülye. –nevettem fel.
Letettem a csomagjaimat a kezemből és odaszaladtam hozzá. Fernando megölelt és miközben egy kicsit felemelt a földről nyomott egy puszit az arcomra.
-Gratulálok Rivadeneyra. Fantasztikusan játszottál.
-Köszönöm.
-Ramos üzeni, hogy ha készen vagy akkor siessünk hozzá. Bulit tart a tiszteletedre.
-Humoros vagy Fernando… -forgattam meg a szemem.
Sergio Ramos nevét hallva elment mindentől a kedvem. Vele is évek óta ismertük egymást. Nagyon jó barátom volt Ő is, már amikor nem álltunk nagy haragban egymással. Ami elég gyakran megtörtént hiszen elviselhetetlen egy alak volt hosszú távon.
Azokban a napokban sem voltunk túlságosan jóban egymással. A legutolsó találkozásunkkor felhozta, hogy látott engem meg Rafa Nadalt a városban sétálni és ezzel piszkált egészen addig emeddig meg nem tudtam.
-Tudom említette, hogy haragszol rá , de ez a buli is a bocsánat kérését burkolja.
-Idióta…
-De azért szereted… -nézett rám nevetve.
-Persze. –vágtam rá egyből.
Nehezen tudtam volna elképzelni nélkülük már az életem. Hiszen azalatt a pár év alatt egészen a szívemhez nőttek. Fernando kivette a kezemből a cuccaimat és elindultunk a hátsó bejárat felé.
-Doria is jön? –kérdeztem Fernandotol miközben bepattantam mellé a kocsiba.
-Eddig is itt volt. Csak elkellett mennie Serenával még pár dologért. De persze mind a ketten jönnek.
-Ki jön még? –kérdeztem kíváncsian.
-Szerintem mindenki aki szokott jönni. De hogy őszinte legyek fogalmam sincsen , hogy Sergio Kiket hívott meg.
A Madridi teniszcsarnokból Fernando még haza vitt engem és meg is várt ameddig elkészültem. Gyorsan lezuhanyoztam , majd felöltöztem és indultunk is Sergio rezidenciájára, ami előtt már kocsik sokasága sorakozott. Ő Soha nem aprózott el semmit.
Mikor bementünk házba az már tömve volt emberekkel. Aki Madridban számított valamit az mind ott volt. Mielőtt még megkereshettem volna Sergiot, a Realos focisták -akikkel egyébként minddel igen jó kapcsolatot ápoltam – lépten nyomon leállítottak és gratuláltak.
-Ramos! –kurjantottam el magam mikor megláttam Sergiot amint a DJ barátjával konzultált.
A Hangomra egyből felkapta a fejét és felém pillantott. Mikor meglátott elmosolyodott és odasietett hozzám.
-Üdvözlöm a Madrid Open bajnokát! –hajtott fejet szórakozottan és megcsókolta a kezemet.
-Hülye vagy… -nevettem fel és kikaptam a kezem a kezéből.
-Szóval nincs harag? -kérdezte aranyosan.
-Ha lenne itt lennék? –vontam fel a szemöldököm.
-Belőled minden kinézek. De egyébként merem remélni, hogy nincsen és , hogy nem hiába hoztam össze neked ezt a bulit.
-Ezek után megbocsájtom a múltkori esetet.
-Nagyon helyes. –mondta féloldalas kis mosollyal és megölelt. –Egyébként fantasztikusan játszottál. Valamikor engem is elvihetnél teniszezni. Szívesen vennék egy profitól is órákat.
-Ramos bolond vagy…
-Nem, nem… -mondta nevetve és átkarolta a vállamat. –Komolyan mondom. Mikor van egy kis szavad ideje Rivadeneyra?
-Most egy hétig teljesen szabad vagyok. Utána viszont utazom Franciaországba.
-Roland Garros? –kérdezte mintha nem tudná és közben a kezembe nyomott egy pezsgős poharat.
-Bizony bekell zsebelnem azt a trófeát.
-Reméljük sikerül. Na de holnap délután egy kis ütögetés?
-Rendben megoldható, de majd hívjuk egymást úgy is.
-Minden féleképen. –kacsintott rám és közelebb húzott magához.
A buli nagyon jóra sikeredett. Kitudtam magam tombolni hál istennek. De hát szükségem is volt már erre. A rengeteg hajtás után úgy érzem megérdemeltem buliztam a barátaimmal. Bár a neheze még így is hátra volt. A Roland Garros után egyből következett a Wimbledon és a többi verseny. Még koránt sem volt vége az évnek de egy bizonyos szakaszt lezárhattam magam mögött. Másnap délután ahogy megbeszéltük Sergioval kimentünk ütögetni az egyik közeli salakos teniszpályára. Nem volt egy ügyetlen a teniszben sem, de azért még kellett tanulnia. Egy félórát sem tudtunk úgy eltölteni, hogy ne kezdtünk volna el hülyéskedni. De mint mindig most is nagyon nagyokat nevettünk együtt. A z egy hetes szabadságomat végig velük töltöttem. Megpróbáltam minden szabadidőmet rájuk áldozni hiszen utána megint egy hosszabb időre elkell tőlük válnom a Grand SLam tornák és a június 11.-én kezdődő Futball Világbajnokság miatt.
A Roland Garroson szerencsére nagyon jól meneteltem előre egészen addig a napig ami azt követően féléves pályafutásomat beárnyékolta.
A Nyolcad döntőben szembe kerültem az orosz származású voltvilágelsővel Safinaval. Egészen jól szerepeltem az egész meccsen. Sikerült megnyernem az első szettet és a második szettben is elvettem az adogatását így gém előnyben voltam. Túlságosan is felvoltam pörögve összevissza futkároztam a pályán, ami nem volt baj de egy kéthetes torna ideje alatt dög melegben kimerítő. Meg is lett az eredménye. Az adogatásom után Safinának sikerült egy nagyon jó returnt ütni ezálltalal Ő tudta irányítani a labdát. Egy elég hosszú menet alakult így ki. Próbáltam párszor befejezni egy –egy tenyeressel, de sajnos nem sikerült. Safina viszont egy gyönyörű szép röptét ütött. Úgy gondoltam, hogy felfutok hozzá a hálóhoz, de teljesen feleslegesen. Ráadásul a nagy lendületben kibicsaklott az amúgy is fájdogáló bokám én pedig fejjel előre zuhantam.
Harmadik próbálkozásra sikerült felállnom a földről, de a alig tudtam ráállni a jobb lábamra. Rettenetesen fájt. Akkor már tudtam, hogy az idei Roland Garroson való szereplésemnek lőttek. Az edzőm Josh azonnal lejött pár orvossal a pályára és megvizsgálták a lábam.
-Visszatudok menni. –győzködtem Őket és álltam volna fel a helyemről de nem engedtek.
-Ezzel a lábbal maga egy jó darabig nem megy sehova. –mondta az egyik orvos fejcsóválva.
-Nem fogom feladni a meccset. Ne is álmodjon róla.
-Már pedig muszáj lesz , hogy ha nem akarja, hogy örökre vége legyen a tenisz karrierjének.
Legszívesebben őrjöngtem volna az idegességemtől, de nem akartam. Így is engem tartottak az egyik legagresszívabb teniszjátékosnak. Csalódottan botorkáltam oda Josh és az egyik orvossal a játékvezetőhöz aki tudomást vett a sérülésemről és kikiáltotta győztesnek Safinát. Ilyenkor ez olt a rendszer. Ha az ellenfél feladta akkor automatikusan a másik nyerte meg a meccset hiába, hogy végig a másik állt vezetésre. Mikor levittek az öltözőbe csalódottságomban még a könnyeim is kicsordultak. Annyira akartam ezt az egész tornát és egy egy felületesen átgondolt tett miatt vége lett az egész teniszezésemnek.
Az orvosok még a következő héten megműtötték a bokámat. Állításuk szerint szükség volt a műtétre, mert így majd gyorsabban gyógyul. Én ezt nem tartottam valószínűnek de belementem az edzőm tanácsára. Az orvosok elmondása alapján odalyukadtunk ki , hogy szeptemberig ne nagyon erőltessem meg a lábam. Szüksége lesz a pihenésre. Ez volt az a pont mikor letargiába zuhantam.
Haza utaztam Madridba és bezárkóztam a házba és senkire nem voltam kíváncsi. Ha megláttam valami velem foglalkozó hírműsort azonnal elkapcsoltam. Nem csináltam semmi mást egy héten keresztül csak feküdtem és ettem és néha elkapott a sírás. Senkinek nem vettem fel a telefont. Senkivel nem akartam beszélni. De aztán egy hét után pár kedves barát betört az otthonomba és kirángatott onnan.
-Doria hagyjál. –morogtam rá barátnőmre miközben elkezdte kidobálni pár cuccom a szekrényemből, hogy öltözzek fel.
-Nem. Serena mond meg neki, hogy nem depizhet.
Doria a másik barátnőmre pillantott aki az ágyam végében ült és a mankómmal játszadozott. Nem egészen volt képben. Valahol máshol kalandozott fejben.
-Serena… -szólalt meg hangosabban D.
-Igen? –kapta fel a fejét Serena.
-Mond meg neki, hogy nem depizhet itt. Egy hete itt döglik ebben a szobában. Oké elhiszem , hogy csalódott vagy a Garros miatt, de akkor is.
-Szedd össze magad Stella. –förmedt rám Serena is és felkelt az ágyból. -10 perc múlva lent találkozunk. Elmegyünk valamerre.
Serena magaután húzva Doriat kiment a szobámból és magamra hagyott. Megforgattam a szemem és nagy nehezen kikászálódtam az ágyból majd elkezdtem készülődni. A lábam miatt olyan tehetetlen voltam. Semmit nem tudtam magamtól megcsinálni. Vagyis megpróbáltam de nagyon hosszú időbe telt ez. A mankók rettentően hátráltattak mindenben, de muszáj voltam Őket használni mert a bokámra nem állhattam rá.
Miután felöltöztem lementem a barátnőimhez és elindultunk otthonról. Madridban a szokásos kávézónkba ültünk be.
-Ugye tudod, hogy mindenki ki van akadva miattad? –kérdezte Serena.
-Mert? –vontam fel a szemöldököm.
-Mert nem vetted fel a telefonod senkinek és mert elzárkóztál mindenki elől. Sergio volt nálad meglátogatni téged és hívott is de nem vetted fel a telefont és ki sem nyitottad neki az ajtót.
-Szegény de tudom sajnálni… -horkantam fel.
-Ne legyél vele undok. –mordult rám Doria. –Látod, hogy félt téged…
-Egyáltalán nem ez érdekel most a legjobban. –csattantam fel idegesen –Az elmúlt két hétben, ahelyett, hogy ugrottam volna előre két helyet a ranglistán, hátrább csusszantam kettővel. Feltudjátok fogni, hogy milyen bosszantó ez? Dolgozni a nagy semmiért egy éven át. Gyakorlatilag olyan mint ha semmit nem csináltam volna ebben az évben.
-Sziasztok. –jelent meg az asztalunk felett Fernando. Látszott rajta, hogy ki van merülve de nem is akármennyire. –Szia Kicsim. –köszönt oda Dorianak és nyomott egy puszit a lány szájára.
A barátnőjén áthajolva pedig adott egy puszit Serenának is.
Amikor rám siklott a szeme kicsit meglepődött, de megkönnyebbülten elmosolyodott.
-Szia Stella. –köszönt nekem is egy puszival.
-Helló! –mondtam morogva.
-Mi az oka a rossz kedvnek?
-Kibirhatatlan… -mondta egyszerre Serena és Doria rám utalva.
Fernando meghúzta a száját és leült a barátnője mellé.
-Akkor ma este ti is jöttk velünk Durbanba? –kérdezte Fernando és végig nézett rajtunk.
-Aha mind a hárman. –válaszolt lelkesen Doria.
-Stella te is jössz? –kérdezte kedvesen Nando.
Még odahaza avattak be a lányok abba, hogy én is utazok velük a VB helyszínére. Nem ellenkeztem hiszen szívesen drukkoltam a fiúknak. De akkor sem voltam annyira boldog az ötlettől mint egy normális ember. Szívesebben lettem volna Wimbledonban és készültem volna az első meccsemre.
-Tekintve, hogy semmi más dolgom nincs az elkövetkező félévben így miért is ne… -feleltem undokul és megrántottam a vállam.
-Tényleg nem vagy valami hejj de jó passzban.
–Sergio merre van? –kérdeztem kíváncsian kis csend után Fernandotol.
-Valmi csajjal…-vont vállat. –Elvileg összejött valakivel. De hát ismerjük milyen. Biztos nem tart sokáig…
-Jó én inkább haza megyek. –álltam fel nagy nehezen. _Este találkozunk. Sziasztok.
Morgolódva ott hagytam Őket és elindultam haza felé. A mondat hallatára, hogy Sergio összejött valakivel megint elöntött a méreg. Nem tudom miért. Soha azelőtt nem borultam ki ilyen dolgokon. Pedig nem egy történetet hallottam már Sergio kalandjairól. Mire haza értem letisztáztam magamban a történteket. A hirtelen kitörésem pedig csak annak tettem be, hogy akkoriban nem voltam igazán a toppon érzelmileg.