Mundo de Ensueño *66. rész*
Beküldte: Barbii
Dátum: 2012. 01. 23., 22:12
Kategória: Folytatásos, Mundo de Ensueño
Szereplők: Sergio Ramos
Ne félj kérdezni….hát kössz baszki. Félni nem félek? Mitől félnék? Ki lesz itt, hogy féljek? A pápa? Vagy a dalai láma? Nem vagyok az a félős típus… -magamban mérgelődve indultam előre. Mert Sergio a szomszéd előtt tett ki. Hát szép mondhatom. Ő meg lelépett. Ha nem lennék ennyire kíváncsi, hogy mi ez az egész, akkor már rég sarkon fordultam volna… az a fránya kíváncsiság..
A zene egyre hangosabban szólt..én pedig lassan –talán egyre lassabban- sétáltam fel az utcán. Már csak pár méter választott el a bejáratunktól. Kocsik álltak mindenfelé, bele se merek gondolni, hány ember lehet itt… de a legnagyobb kérdésem még mindig az, hogy mi ez az egész itt?
Most már nincs menekvés, egy lépésre állok a hatalmas udvarunktól. Nem nagyon van már mit megigazítani a ruhámon, vagy bármit is csinálni…nincs több időhúzás. Indulás!
Izgulok… kifejezett mód. A szívem rettentő gyorsan ver ahogy belépek az udvarba. Ooh te jó ég! Egy pillanatra megtorpanok!
-Sziaaa Szofii! – szól egy hang hirtelen mögülem. Ijedtemben az eddig is szívinfarktus közeli pulzusom a kétszeresére emelkedik.
- Jézuusoom –fordulok hátra az ismerős hang irányába- sziaaaaa….. – gondolkodom gyorsan Sergio egyik barátjának a nevén- Jaavi! – sevillai torreádor ezer meg egy éve jóban vannak már.. hirtelen még a nevét is elfelejtettem.
- Valami baj van? olyan rémült arcot vágsz?
- Aah nem semmi baj, csak halálra ijedtem ahogy rám köszöntél… Sziaaa Estelle –köszönök gyorsan a mellette álló feleségének. – gyertek beljebb! –invitálom őket gyorsan mint egy jó házi gazda. Bár ők valószínűleg jobban tudják mi van itt mint én. Alig haladunk csak pár lépést előre, Javi összeszedett egy sérülést így nehézkesen mozog a mankóval. Erről kérdezem. De közben egészen másra leszek figyelmes…. Cristiano sétál ki a teraszunkról az oldalán egy magas- hozzám képest mindenképp- furcsa kinézetű nővel… valahonnan ismerem ezt a nőt, valahol már láttam. Közben Javi értetlenül néz rám… a válaszából csak pár szó ért el a tudatomig. A „2-3 hét”, „nincs komoly baj” és a „volt már 1-2 hasonló sérülésem”-ből próbálom gyorsan összerakni a képet.
- Örülök, hogy nincs komoly baj. Ne haragudjatok, de beszélnem kell Crissel. Érezzétek jól magatokat! – próbálok fesztelenül viselkedni, több kevesebb sikerrel.
Cristiano felém tartott, közben megállt egy pillanatra a mellettük épp elhaladó Javival kezet fogni.
- Drágasááágoom. Hát végre, hogy itt vaaagy. –jött felém hatalmas léptekkel és tárt karokkal. Tőle zengett az egész udvar. Eddig senki nem vette észre, hogy megérkeztem volna, lopakodásból ötös. Cristiano meg… megbukott. Az udvarban lévő több tucat szempár mind ránk szegeződött.
- Helló Criiis – toltam el magamtól gyorsan.
- Szeretnék neked bemutatni valakit –angolra váltott- Szofi ő itt a barátnőm Irina- a háta mögül előlépett a magas, közelről még ocsmányabb nő. Most már biztos voltam benne, hogy hol is láttam.
- Szia, örülök, hogy megismerhetlek Irina vagyok – szörnyű orosz akcentussal beszélt.. alig értettem, hogy mit mond. Mondjuk Cris angolja is hagyott kívánni valót maga után…
- Szia. Olyan ismerős vagy? –méregettem feltűnően- Találkoztunk már? Vagy láttalak már valahol? – csaptam egyből a közepébe.
- Tudod a Replay és a GAS arca is én vagyok, szóval biztosan elsétáltál már 1-2 plakátom előtt. –mondta cseppet sem szerényen.
- Az igen Cris!! Mááár értem miért is vagy ezzel a csajjal… – Irina furcsán nézett amiért spanyolul beszéltem.
-Nem, én valami egészen másra gondoltam – fordultam vissza Irinához- Múlt héten nem jártál egészen véletlenül Sergioval egy ékszerüzletben? – megfagyott a levegő. Rátapintottam a lényegre. Tudtam, hogy ez a csaj az. Tudtam, ahogy megláttam a teraszon, tudtam, hogy ő az. Irina arca ledermedt és csak nézett bambán Crisre majd rám, majd megint Crisre. Így álltunk legalább egy percig.. köpni, nyelni nem tudott egyikük sem.
-Hahaha, dedede –nevetett zavartan Cristiano a hosszas gondolkodás után- nem nagy story. –legyintett felém- Irinával vásárolgattunk a belvárosban mikor összefutottunk Ramossal, aztán eljött velünk egy két helyre. De te? Láttál minket? Vagy… honnan tudod ezt?
- Az legyen az én titkom – kacsintottam rá.
- Hát jó –Cris szemmel láthatóan nem mert jobban belefolyni ebbe a témába.
- És mi szépet vettél abban a jó kis ékszerüzletben? – nem hagytam annyiban a dolgot azért.
- Háát őőőőőő- újabb kínos csend- csak ezt a karkötőt –mutatta gyorsan az egyik kezét.
- Ahhaaa – valami műanyag karperec volt a kezén. A város legdrágább ékszerszalonjában? Csak ilyet lehet kapni. Kétség sem fér hozzá. Gondoltam magamban.
- És amúgy mi ez a nagy banzáj itt? Gondolom ti mindent tudtok – vihorásztam, próbáltam laza lenni.
- Neeeeeeem. Neeeeeeeem. –Cristiano úgy csóválta a fejét, hogy majd le esett- mi semmit nem tudunk, csak Sergio mondta, hogy jöjjünk át ma este.
- Sergio nagyon aranyos fiú, sokat beszélt rólad – Irina nem bírta ki, hogy ne szóljon közbe.
- Igeen? Miket mondoot?
- Ááh semmi érdekeset. – mondta Cris gyorsan mielőtt Irina válaszolhatott volna- viszont Szofi drágám nekünk most el kell mennünk egy kicsit. Muszáj átöltöznöm…
- Miért is? –néztem végig a ruháján kérdőn.
- Néz már körül! Néz magadra! Mindenki tök ki van öltözve. Én meg csak egy farmerban meg pólóban jöttem. – úgy nézett a saját ruhájára mintha valami koszos rongyban lenne.
- Hahahaha. Piperkőc. – jót nevettem rajta. Csak legyintett rám morcosan, aztán elindultak az orosz plakátsztárral.
Egyedül maradtam, a bejárattól még mindig nem kerültem pár méternél beljebb. Az udvaron lévő embereket pásztáztam, kik lehetnek itt. Sergio csapattársai… az A-team, együtt beszélgettek. Arbeloaék, Albiolék, Adanék és persze Alonso sem maradhat ki. Persze mindegyikük a feleségük, barátnőjük társaságában. Alonsot leszámítva mindegyikőjükkel nagyon jól kijöttem, Xabi viszont még mindig nem kedvelt igazán, bár mostanában már nem voltak kétértelmű megjegyzései, és letudtunk folytatni úgy egy beszélgetést, hogy nem jött le minden egyes szavából az irántam érzett gyűlölete.
Szemmel láthatóan nagyon jól elvoltak, pezsgőztek, nevettek, beszélgettek.
Azon gondolkodtam, vajon, hogy menjek oda hozzájuk? Totál hülyén éreztem magam, itt mindenki tud mindent. És valószínűleg most is azon röhögnek, hogy itt állok egyedül bambán. Szerencsétlen egy helyzet.
A hátsó kert felől két alak kezdett körvonalazódni, a sötétben nem láttam őket rendesen.
Óó igen ez az, Iker és Sara. Gyors léptekkel indultam el feléjük, alig akartam észrevenni, már majdnem odaértek az Albiolékhoz mikor észrevettek.
- Szofiii, alig ismerteleeek meg. Csodaszéép vagy- Sara ölelt át ahogy hozzájuk értem.
- Észrevettem, azt hittem már direkt nem akartok megismerni.
- Na milyen a buli? –kérdezte Iker.
- Ezt inkább én kérdezném tőletek. Először is én most jöttem. Másodszor meg MI EZ AZ EGÉÉSZ? –kérdeztem a kiabálás határát súrolva.
- Milyen egész? –Iker játszotta az ártatlant.
- Ne csinálj úgy mintha nem tudnád, hogy miről beszélek. Sergio legjobb barátja vagy. Szóval hallgatlak.
- Csak egy buli Szofi. Semmi több –mosolygott felém Iker túlságosan is.
- Csak egy buli? És akkor én miért nem tudtam róla?
- Meglepetésbuli, neked. A meglepett arról nem nagyon szokott tudni előre.
- A meglepett megszokott lepődni. És annak általában, ha valakit meglepnek van valami apropója. Amit mikor megérkezik megtud.
- Ennek nincs apropója. Csak egy buli. Csak úgy. Neked. – Iker folyamatosan vigyorgott. Nem eszem meg ezt a csak egy buli, csak neked, csak most dumát.
- Oké. –mosolyogtam rá- csak egy buli. Semmi több.
- Az – kacsintott rám.
Közben észre sem vettem, hogy Sara eltűnt mellőle, annyira belefeledkeztünk ebbe a csak egy buli dologba.
A telefonom hangosan csipogni kezdett. SMS. A kis laptáskám alig mertem kinyitni, igazán nem az én dolgaimra tervezte a csaj. Nem sok minden fért bele. Persze én jól kitömtem, az egész party túlélő készletem belenyomorgattam. A telefonomról már nem is beszélve, nem egy mini darab volt, így egyedül is majd’ kitöltötte az egészet. Nagy nehezen sikerült kiszednem, úgy, hogy semmi más nem esett ki belőle.
„ Fél óra múlva a hálónkban” – hááh. Sergio. Azt hittem, már végleg itt hagyott. A meglepetés partymon. Amin úgy mellesleg, de tényleg csak mellesleg, eddig csak az ő barátaiba, csapattársaiba sikerült belefutnom. És ha körül nézek akkor is csak az ő ismerőseit látom. Milyen meglepetés party az ahol a meglepettnek senkije nincs ott?
„Talán. A légy szíves szó még mindig hiányzik a szótáradból..” –válaszoltam az sms-ére.