Mundo de Ensueño *28. rész*
Beküldte: Barbii
Dátum: 2010. 09. 08., 22:04
Kategória: Folytatásos, Mundo de Ensueño
Szereplők: Sergio Ramos
Telefoncsörgésre ébredtem fel, körülbelül fél órát aludhattam, csak azt tudom, hogy már világosodott mikor elaludtunk. Sergio szorosan magához ölelve aludt, alig tudtam kibújni alóla. A kijelzőn „Anya” neve állt.
- Sziaa- nyögtem bele álmosan a vonalba.
- Szia, azonnal haza kell jönnöd, nagy baj van!- mondta remegő hangon a telefonba…
- Mi történt ne ijesztgess!- ültem fel az ágyban.
- Biankának, hatalmas autóbalesete volt, korházban van!
- Mi történt úristeen? De jól van ugye?
- Nem tudok, semmit most megyünkbe mi is!
- Okéé, ahogy tudok repülök haza. Sziaa majd hívlak, ha landoltam!
Azonnal felkeltem és a felöltöztem. Tárcsáztam a repteret, hogy a lehető leggyorsabban kell egy jegy haza! A diszpécser elég értetlen volt! Már ordítottam a telefonba, mire nagy nehezen délután 4-re tudott egy helyet szorítani.
- Kivel kiabálsz ennyire?? – ült fel Sergio álmosan az ágyban.
- Az értetlen reptéri diszpécserrel. Nem értette meg, hogy még ma kell a jegy –mondtam idegesen, miközben a ruháim gyürködtem a táskámba.
- Hova mész? –kérdezte értetlenül.
- Haza –vágtam rá idegesen, a szemem meggyűlt könnyekkel.
- Valami baj van? Nem is szóltál, hogy megint hazamész! –közben odajött mellém- te sírsz?
- Nem nem sírok –mondtam, idegesen de addigra már patakokban folytak a könnyeim. Utáltam ezt, mert nem tudtam őket kontrolálni, ha elkezdtek folyni akkor nem bírtam abbahagyni.
- Mi a baj? Történt valami? Mond máár!
- Bianka, a nővérem- szipogtam- anyu most telefonált, hogy autóbalesete volt, kórházban van.
- És, hogy van?
- Nem tudni, még ők is most mennek be.
- Mikor mész? Kiviszlek a reptérre!
- Négykor indul a gép, de nem kell kivinni itt a kocsim, azzal megyek.
Összeszedelőcködtem minden cucocmat. Sergio is összekapta magát.
- Ha tudsz valamit telefonálj, jó, vagy írj egy sms-t mert edzésem lesz este –mondta a parkolóban- vigyázz magadra!- mondta végül, magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Nem mondtam semmit csak erősen megöleltem. Haza mentem összepakolni, de még vissza kellett mennem, mert ki kell cuccolni az épületből. Hál’ Isten időben végeztünk. Így rohantam is a reptérre egyből.
Este 7-re már a kórházban voltam. Anya és apa a folyosón ültek.
- Sziasztook! –öleltem meg őket- nah hogy van? Belehet menni hozzá?
- Mesterségesen altatják –mondta anya.
- Bemehetek hozzá? –fordultam oda az éppen érkező orvoshoz.
- Csak pár percre, de utána nyugodtan menjenek haza. Az altatásból csak holnap ébred fel.
Bementem hozzá, katasztrófálisan nézett ki. Csövek lógtak ki belőle. Az arca tele volt horzsolásokkal, mindene be volt kötözve. A sírás folytogatott. Rettenetesen nézett ki.
Anya szólt, hogy most már induljunk. Útközben a kocsiban egy szót sem szóltunk. Csak néztem az utat egész végig. Mikor hazaértünk…hmm de furcsa ezt így hallani a fejemben..szóval mikor megérkeztünk felhívtam Dinát. Mert már többször is hívott a kórházban.
-Szia. Ne haragudj, de most értünk ide anyáékhoz. Eddig bent voltunk.
- Semmi gond, de mondjad mi van vele.
- Katasztrófálisan néz ki. Csövek lógnak ki belőle, altatják…
- De rendbe jön igaz?
- Remélem.
- Miért altatják?
- Jobb lábtörés, 2 repedt borda, 1 törött, bal alkarja szilánkosra törött, és még egy nyakmerevítő is van rajta. Az arca tele van horzsolásokkal. A feje be van kötözve.
- Jééézusom –hülledezett Dina a telefonba.
- A fájdalmai miatt altatják, de elméletileg csak holnapig.
- Mond meg neki, ha felébredt, hogy jobbulást és üdvözlöm.
-Okés, ha megkérlek felhívod Seregiot? És elmeséled neki amit én most neked?
- Igen persze, de miért is –kérdezte sejtelmesen- csak nem??
- Háát –még jó, hogy telefonban nem látja ha pipacsvörös az arcom- miután mindenki elment, visszajött hajnalban.
- És? Mi volt?
- És..és..és, jajj ne már neked kelljen részleteznem.
- Szóval alapot fektettetek –nevetett.
-Azt még nem, azt ébredés után akartam csak anya közben telefonált. De ajj Dinuska…
- Ne ajj Dinuskázz itt nekem! Siess vissza amint tesód jobban van!
- Ajj már- kezdtem volna a hisztit.
-Sziaaaaaa
- Szia- mondtam durcásan.
Anya látta rajtam, hogy Bia balesetén kívül más is aggaszt. Jól látta…Ramoson dilemmáztam. Elmondtam neki az aggályaimat.
- Jajj, kislányom. Megint ezt csinálod? –mondta anya.
- Mit csinálok megint? –keltem ki magamból.
- Ahelyett, hogy megpróbálnád ezt az egészet,csak nyavajogsz. Megint úgy jársz majd mint tinédzser korodban. Mire kitalálod mit akarsz, a srácot már nem érdekled.
Anyu mindig nyersen az arcomba vágta az igazat. Végülis ki ha nem a saját anyám….
- Ahha köszi anyu –csak ennyit tudtam kinyögni.
Másnap reggel, amilyen korán csak tudtunk mentünk is be a korházba. Még nem voltam egy napja az országban, de már most kikészültem. Apu egész után csak pattogott, mindenért..semmi nem volt jó neki, miért ilyen ruhát veszek fel a kórházba, miért oda ülök mert nem lát tőlem, miért így, miért úgy… mindig minden az én hibám volt. Ezért költöztem el otthonról, amint tudtam… Az aznap már nem adtak neki altatókat, csak fájdalomcsillapítót. Vártuk, hogy felébredjen. Csak ültem ott és néztem ki a fejemből… hogy lehet ez. Hisz mindig annyira jól vezetett. Soha semmilyen balesete nem volt még egy koccanás sem. A barátnőivel volt moziban…épp haza felé ment mikor belerohantak oldalról. Többször is megpördölt a levegőben és úgy csapódot egy árokba. Az orvosok azt mondták, hogy elméletileg simán felépül, mindeféle következmény nélkül.
- Hol vagyok?- szólalt meg rekedtes hangon.
- Kórházban Biácska –szaladt oda az ágya mellé anyu. Madj mi is.
- Csak arra emlékszem, hogy egy nagy fényt láttam balról jönni, aztán most meg itt vagyok.
Elmeséltük neki a történteket. Az orvosok azt mondták, hogy hatalmas szerencséje van. Mert ha most nem ébred fel és kómába esik nem túl jók az esélyei.
- És te mit csinálsz itt? – nézett rám.
- A szívbajt hoztad rám, nem tudtam volna Madridban várni, még kiderül mi van veled. Ezért jöttem ide.
- És mi lett az esüvővel? Vagy, hogyis? Az aznap éjjel volt ugye?