Fruta Prohibida /14.rész/
Beküldte: Evelin
Dátum: 2010. 09. 04., 18:17
Kategória: Folytatásos, Fruta Prohibida
Szereplők: Cesc Fabregas, Fernando Torres
Alaposan körbenéztem, de Adelt sehol sem láttam.Szokásomhoz híven teljesen pánikba estem.A szívem a torkomban dobogott, képtelen voltam normálisan gondolkozni.Éreztem, hogy a zsebemben valami rezeg;a telefonom volt az.Erőt vettem magamon, s hirtelen kikaptam a helyéről.Mikor a kezembe vettem, láttam, hogy a képernyőn Emma neve villog.Lassan kezdtem el az ujjaim között forgatni a készüléket,reméltem hogy magától elhallgat.Pár pillanatra, mintha elfelejtettem volna, hogy valószínűleg elvesztettem Adelt.Ehelyett ismét beugrottak azok az átkozott képek a csókokról, érintésekről…ez az egész annyira gyorsan pörgött végig az agyamon, hogy nem is tudtam volna mégegyszer végigfuttatni.Nagyjából már kezdtek kirajzolódni a dolgok, hogy valójában mit is érzek Iker iránt.Semmit.Híres ember, talán ezért volt mindenféle vágy iránta… amúgy meg, semmi több.Ha ezelőtt éreztem is volna valamit iránta, akkor az megszűnt létezni…a délelőtti események után bárki kiábrándult volna belőle.A gondolatmenetemből az zökkentett ki, hogy a vadul forgatott telefonom kiesett a kezemből, egyenesen a földre.Akkorát csattant, hogy szerintem a hangyák azt hitték meteor csapódott az otthonukba.
-Klassz… -mondtam mérgesen, és lehajoltam, hogy felvegyem.A földről egy apró pillantással felnéztem, és megláttam a gyorsbüfé főépületét. -Te jó isten…itt még nem is kerestem! -állapítottam meg, hangosan, és elkezdtem eszeveszettül rohanni az ajtó felé.A következő mozzanat, ami beugrik, amire emlékszem, hogy ott fekszek a földön, Fernando és egy ízléses női arc hajol fölém.
-Jól vagy Gabriella? -rázogatott meg óvatosan Fernando -Gabriella…Gabriella…
-Honnan tudod a nevét? -nézett rá értetlenül a lány.
-Jaj, Oli… -szóval Oli…Oli…aha!Olalla.Fernando felesége…azt hiszem.
-Ne “jaj Oli”-zz…! -szólt rá követelően- Honnan tudod a nevét?
-Olalla, kérlek…a tegnap esti buliban ő is velünk volt, Ikerrel jött, de aztán felszívódott Cesccel együtt…
-Te jó ég, hogy én milyen…jaj…olyan buta vagyok. -mondta halkan Olalla -Sajnálom Fer…ne haragudj, csak tudod… -Fernando azt sem engedte, hogy a nő befejezze a mondandóját, közelebb húzta magához, s megpuszilta a homlokát…mindezt fölöttem.
-Szép a kilátás… -szólaltam meg végre, próbáltam vicces lenni, és nevetni, de nem sikerült.
-Jaj, bocsáss meg… -szólalt meg Olalla, s felsegített.Magasabb voltam nála, kábé egy fél fejjel, de szemmel láthatóan -Véletlen volt, nem láttalak, ne haragudj…
-Hm?Mi van? -kérdeztem teljesen kómásan, mint aki most ébredt fel…ahha!Kezdtek beugrani a képek…valami ajtó, ami fejbetalált, aztán megint se kép, se hang…megbízható egy emlékezetem van nekem is.Köszi… -Oh…kezdenek beugrani a dolgok. -nevettem.Nehezemre esett, de nevettem. -Basszus…Adel! -kezdtem el újra kiabálni, mert ugyanúgy beugrott az is, hogy nincsen meg.Pár apró, képzeletbeli vonalka választott csak el attól, hogy káromkodjak…de nem lehetett, nem akartam megalázni magam sem Fernando, sem Olalla, sem…
-Ki vagy te? -kérdeztem, mikor megpillantottam a Fer háta mögül pislantgató, gyönyörű kislányt.Leguggoltam hozzá, hogy jobban lássam.Gyönyörű lány volt, alig 1-2 éves, de gyönyörű.
-Nora Torres Dominguez. -válaszolt a kislány helyett az apukája, Fernando -Kicsit szégyenlős még.- Én csak elmosolyodtam.
-Sajnálom, de nekem most mennem kell keresnem… -mondtam, de Olalla félbeszakított.
-Őt? -húzta a háta mögül Adelt, aki gyorsan odarohant hozzám, én pedig felkaptam az ölembe.Össze-vissza puszilgattam, és látszólag ő is örült nekem.
-Te meg hol voltál? -kérdeztem hangosan, s a kedves hangom hirtelen számonkérőbe ment át.
-Erre-arra… -mondta, s megrántotta a vállát.
-Erre-arra?Még is mit képzelsz Adel?Ha ezt meg tudja María, soha az életben nem vigyázhatok rád többet, sőt még csak nem is láthatlak majd…ahj,nem vagy eszednél.
-De nem fogja megtudni… -mondta meglepetten, mikor meghallotta a reakciómat -Nem mondom el neki, te se, jó?Én nem akarok nem találkozni veled többet… -mondta, s elkezdett sírni.Meg kell olyankor zabálni.
-Kis buta! -mondtam halkan, próbáltam megnyugtatni, s egy jó nagy puszit nyomtam a fejére -Látni fogsz még, kicsit túloztam. -Letettem a kezeimből a földre, s leguggoltam hozzá.Ő szorosan magához ölelt, és még mindig sírt.Te jó ég, minek mondtam ilyen hülyeségeket?
-Megígéred? -kérdezte a szemeit törölgetve.
-Hát persze. -mondtam nevetve, s akaratlanul is Olalláékra néztem, akik ahogy észrevettem, jót mosolyogtak az előbbi jeleneten.
-Bocsi mégegyszer…és még egyszer. -nevetett Olalla -Tudod, a terhesség miatt érzékenyebb vagyok a kelleténél… -hatásszünet-és féltékenyebb is. -nevetett még mindig.
-Jaj, semmi baj, inkább megköszönném, hogy megtaláltad ezt a bújócska bajnokot. -néztem Adelra, s közben nagyokat mosolyogtam.Újból felkaptam a karjaimba, s indultam volna hazafelé.
-Sziasztok! -mondtam Olalláéknak- Remélem még találkozunk! -megfodultam, s igyekeztem a hazavezető utat megtalálni.Hirtelen Fernando alakját véltem felfedezni magam mellett.
-Gabriella! -futott oda hozzám- Ha már így találkoztunk…szeretném ha eljönnél, holnap este, amolyan búcsúbuli félét tartunk…tudod, megyek vissza Liverpoolba, csak előtte még beiktatunk valami nyaralás félét Oliékkal.
-Én? -kérdeztem teljesen ledöbbenve -De hisz alig ismersz… -nevettem kínomban.
-És? -nézett rám, s eleresztett egy féloldalas mosolyt.
-Hát csak…
-Na figyelj! -nevetett fel, s megfogta a szabadon lévő karomat, amivel mutogattam -Ott lesz Cesc, Iker meg még pár ember akit ismersz.Cescével együtt tartjuk, ő meg biztos meghívott volna… -mondta, s elhallgatott egy kicsit, gondolkozott, hozzáteszem, nagyon aranyosan- Összegezve, holnap hatra legyél készen, megyünk érted.
-Huh…köszönöm. -ennyit tudtam csak kinyögni, s elégedetten mosolyogtam.Bár…nem tudtam hova rakni azt, hogy “Cescével együtt tartjuk”.
-Nagyon szívesen…de, mond csak Gabriella…
-Gaby, ok? -vágtam a szavába nevetve, de ő komoly hangnemben folytatta tovább.
-Gaby…hol hova tűntél tegnap este?Kerestünk… -nézett kérdőn rám, majd egy kis szünet múlva jóval halkabban folytatta,és úgy hogy Oliékat nézi -Cescnek…barátnője van.Én nem akarok beleszólni, csak, tudod…
-Fernando! -vágtam a szavába, s folytattam volna, de ő nevetve félbeszakított.
-Nando…vagy Fer.Ahogy tetszik…Gaby -ejtett meg egy kétszáz wattos mosolyt.
-Fernando! -mondtam mostmár kicsit idegesebben, s a fejemmel Adel felé biccentettem, jelezve, hogy ezt nem kellett volna a kiscsaj előtt -Nem történt semmi, semmi olyan, ami számodra ennyire érdekes, vagy vicces lenne…
-Jól van, bocs… -mondta kedvtelenül, intett, majd visszaszaladt Olalláékhoz. -Szia!
-Szia Nando! -mosolyogtam magamban.Adellal elindultunk hazafelé.Egész úton kattogott az agyam, mi van ha elvesztem?Le is szidtam, nem kicsit…de, azt hiszem, megértette.Mikor hazaértünk, lefektettem a szobámba aludni, mivel ő még szokott…délben kicsit lefekszik, és estére nem lesz nyűgös.Kibírja szunya nélkül is, de nem érdemes neki.Aranyos volt, ahogy olyan kicsiként a nagy ágyon alszik.Jókat mosolyogtam rajta.Míg aludt, én kimentem a konyhába, egy könyvvel, pár sportújsággal és sok-sok kajával ültem le az asztalhoz.Belelapoztam az újságokba, tele volt spanyol focistákkal (is).Érdekes volt úgy nézegetni az újságban a képeket, hogy ‘Hé, hisz én ismerem őt, meg őt is!’.Gondolkoztam közben az elmúlt napok történésein…végiggondoltam, most először, a legelejétől a legvégéig a dolgokat.Minden apró részletet.Arra jutottam, hogy ez Ikeres ügy annyira…nem is tudom, hülyeség volt.Semmi értelme nem lett volna.Nem is tetszik, max. annyira, mint a többi focista.A gondolatmenetemből (ismét) a telefonom zökkentett ki.Odanyúltam érte, az asztal másik sarkába.A képernyőn megint csak Emma neve díszelgett.Erőt vettem magamon, és felvettem.Soha nem voltam olyan, aki ennyire irtózik az “ilyen” beszélgetésektől, de most valahogy nehezebben ment, hogy megnyomjam a zöld gombot.
-Szia Gab! -szólt bele lekesen a telefonba, sőt, szinte már ordított.
-Hello… -mondtam kedvtelenül.
-Nem hiszed el mi történt velem!
-Hát, nem igazán…
-Hm? -kérdezte értetlenül, majd alig két másodperc múlva már folytatta is- Na, nem lényeg.A tegnap estémet, az egészet Iker Casillassal töltöttem.
-Oh, tényleg? -kérdeztem flegmán -Képzeld el, hogy tudom.Nem kell beavatni a részletekbe, remélem jól éreztétek magatokat…
-Most mi bajod van?Azt mondtam nem is érdekel meg hogy…
-Emma… -vágtam a szavába, és gyorsan az egyik üres csokispapírért nyúltam, majd elkezdtem a telefon előtt zörögni vele-Sziaaaaa…. -húztam el kedvtelenül a mondatom végét, majd letettem a telefont.Nem volt kedvem ehhez a csajhoz, és már nem érdekel mi van vele…Ismer, tudja, milyen ha tetszik nekem egy srác, erre ő rányomul.Nem gond, túltettem magam rajta, erre nem gondolok többet.Ennyi, vége, kész.A téma le van zárva.Örökre.A telefoncsörgés után a csengő hangja hallatszott… népszerű lettem, talán túlságosan is.
-Megyek! -mondtam kicsit halkabban, nem akartam felébreszteni Adelt.Halkan az ajtóhoz léptem, s óvatosan kinyitottam.
-Postááááááás! -kiáltott Cesc, mivel ő állt az ajtóban, s előhúzott a háta mögül valami borítékféleséget.
-Psszt, halkabban, kérlek. -mondtam neki, s intettem, hogy jöjjön be.
-Bocsi. -mondta, mikor beértünk a házba.A konyhába vezettem, s leültettem az asztalhoz.
-Nem baj, csak nem akarom felébreszteni az alvó oroszlánt… -nevettem, mire Cesc csak értetlenül nézett rám. -Adel. -mondtam, mikor láttam hogy nem ért semmit.
-Akiről reggel meséltél, igaz?
-Igen, ő.De te…mi járatban erre?
-Nem örülsz nekem? -biggyesztette le a száját, majd elkezdett nevetni.
-Nem arról van szó, csak kíváncsi vagyok.
-Igazából meg akartalak hívni egy buli-szerűségbe, csak…
-Csak már nem akarsz? -nevettem, majd hagytam hogy folytassa.
-Csak nem hiszem hogy a tegnapi buli után van hozzá kedved.
-Nem az a buli, amiről Fernando beszélt?
-Tessék?
-Ma találkoztam vele, aztán elmondta hogy lesz valami búcsúbuli vagy mi…
-Ja igen, az lesz az.Jössz, ugye?
-Megyek.
-Oké. -mondta, s eleresztett egy mosolyt.- Majd el felejtettem… -nevetett, s odaadta a borítékot, amit az előbb a kezében tartott.- A postás nekem adta ide, mikor vártam, hogy ajtót nyiss.Nem tudom mi lehet ez.
-Hát, én talán sejtem… -mondtam halkan, miközben alaposan megnéztem a borítékot.
-Kibontod most?Vagy majd egyedül?-kérdezte Cesc, s ahogy tudatosult bennem, hogy mi is lehet ez, nagyon megijedtem.A szívem a torkomban dobogott, szegény Cesc pedig csak a sápadt arcomat bámulta.
-Persze, mindjárt.Igen, kibontom. -s elkezdtem lassan, óvatosan bontogatni a levelet…