Halkan nyitottam az ajtót nem akartam Sergiot felkelteni.
- Sajnálom- halálra ijesztett, az ágy szélén ülve várt..
(tovább…)
-Szofi nem mehetsz most el!…
(tovább…)
Jó kis estének néztünk elébe…
(tovább…)
Felemelt, a lábamat a dereka köré fontam, és bevitt a szobába, letett az ágyra, majd…. (tovább…)
Összeszedelöcködtem, majd hívtamegy taxit, kiváncsi voltam mi történt a lakásomban az éjszaka…..
(tovább…)
A meccs elég korán kezdődött, este fél7-kor. (tovább…)
>- Csak nem zavarban van a nagy Sergio Ramos?- nevettem,de láttam, hogy ez nem segít….
(tovább…)
Alig vártam, hogy leléphessek otthonról az örületbe kergetett Dina Cesc-el. Egész gyorsan ment az idő bent. Délután bejött Daniel, Elisa barátnőm vőlegénye. Eli vele küldte el a kis neszeszerem ami valamiért az ő táskájában maradt a hétvégén. Daniel, egy magas izmos,amerika, néger fiú volt, leginkább Usher-re és Ne-Yo-ra tudtam hasonlítani. Épp a elköszöntem tőle egy öleléssel és két puszival mikor megjelent a folyosón Sergio. (tovább…)
A szombat első felét alvással töltöttem,a másodikat pedig készülődéssel. Bár előző nap nem volt erőm beülni sehova, a csajokkal megbeszéltük, hogy szombat este egy hatalmasat partyzunk; Dina, én és a 3 spanyol barátnőnk. A La Siesta-ba mentünk. Imádtam ezt a helyet, igazi latin zene, helyes pasik.. Tőlünk indultunk, a csajok 9-re jöttek, aztán megalapoztuk a bulit, ittunk pár pohárkával, csak a hangulat kedvéért. Fél 11-re értünk át Siesta-ba, taxiztunk. Imádtam ezt a helyet, forrt a vérem ha ott voltam. Rengeteget táncoltunk a csajokkal, nekik a vérükbe volt, Dinával pedig gyorsan tanultunk, plusz sokkal temperamentumosabbak voltunk mint az átlag magyarság. Elég sokat ittam ahhoz, hogy önfeledtem táncoljak és ne érdekeljen az, hogy ki mit gondol, de persze tudtam, hogy mit csinálok.
Körülbelül 1 óra lehetett mikor éreztem, hogy rezeg a telefonom. Már a 2.üzenet jött. (tovább…)
Majd elindultam kifelé….
A klinika parkolója az épület melletti út túloldalán volt. Átsiettem az úton. Nem volt nehéz kitalálni, melyik kocsi lehet az övé….Mikor meglátott a vissazpillantóban kiszállt a kocsiból.
– Szép kocsi – mondtam.
– Te is szép vagy – vágott vissza. Már itt éreztem, hogy hosszú lesz az út mire az ágyamba kerülök.
- Mehetünk? –kérdeztem. Bólintott majd beszáltunk és elindultunk.
- És merre is laksz pontosan.
Megmondtam a címem, majd elkezdtünk beszélgetni, mindenről. Kérdezgetni kezdett a családomról, az életemről, mindenre kiváncsi volt…
- Itt állj meg! Az egy zsákutca itt pont jó lesz nekem.
- Háát ahogy gondolod. De mesélj tovább naah- nagyon lelkes volt.
- Neem itt mára véget ért Szofika mese délutánja- nevettem.
- Még egy kicsit, kiváncsi vagyok.
-De mire, miért érdekel téged az én unalmas kis életem?
– Nem unalmas, egyszerűen csak tudni akarok rólad mindent.
- Sorozatgyilkos vagy ?-kérdeztem
- Boloond , neeem.
- Nah jó…- nem tudom miért de megbíztam benne és tovább folytattam, folyamatosan kérdezett, tényleg mindent tudni akart.
(tovább…)
Mikor visszamentem Sergio már megint nem az ágyon feküldt. Ismét egy szál törölközőben ült a fotel szélén és az iPodom volt a kezében….
- Már itt is vagy Princesita?- és rám mosolygott- Ezt bekapcsolva hagytad! – majd megemelte a kis masinát.
– Ooh köszi -majd kikaptam a kezéből és a törölközős szekrény tetejére tettem, és közben úgy éreztem, hogy elégek, muszáj volt felnyomnom a klímát, vagyis inkább le…
– Nem gondoltam volna, hogy ilyen zenét halgatsz. – Elvis Crespo , Princesita volt az aktuális kedvencem.
– Mostanában igen. Nah elkezdjük még ma, hosszú napom volt!- nyögtem ki.
– Igenis! Majd felugrott az ágyra.
Nem volt kedvem beszélni, azt éreztem, hogy menten összeesek. Bár sokkal erősebben dolgoztam mint szoktam, Ramos többször is felszisszent.
(tovább…)
17:00 van, pillantottam a telefonomra, és még mindig a madridi tömegközlekedés forgatagában vagyok. 17:05-kor csörög a telefonom, Dina hív, hogy hol vagyok már?
- Nyugii van, 10 perc és ott vagyok!
- Már 10 perce itt ülök…- mérgelődött a telefonba.
- Oooh és mikor én várok rád félórát? Nah mindjárt ott vagyok, sziaaaa- aztán letettem.
Nem tudom mi történt, hogy elöbb odaért, mindig én várok rá..ezt már megszoktam.
(tovább…)
-Hola!- léptem be a klinika ajtaján.
-Szép jó napot Szofi,látom már megint majd ki csatansz az energiától! Hogy csinálod áruld máár el?- kérdezte tőlem Paula a recepciós csaj.
- Élvezem a munkám, az életet, ezt hozza ki belőlem Spanyolország!- mosolyogtam rá.
-Mázlistaa…-mérgelődött.- Na de van itt valaki aki rád vár már vagy egy órája.
-Igazán és ki az?- kérdeztem kiváncsian.
Ő szó nélkül a kezembe nyomott néhány papírt, a szokásos „kórlap” mi a beteg panasza, milyen kezeléseket kapott eddig, és persze, hogy nekem mit kéne kihozni belőle. Az álam majdnem leesett mikor megláttam a nevet a papíron.
-Ez az a…- nehezen tudtam kinyögni ezt a pár szót.
-Igen szivecském ez az a Sergio Ramos-villantotta rám hatalmas fehér mosolyát.
-Woow miért pont hozzám jött, rengeteg más kiváló sport- és gyógymasszőr van ezen a klinikán, plusz rájuk nem kell órákat várni.
- Mondtam neki, hogy te ma csak 2-re jössz be, és, hogy van más aki szabad éppen és ugyan olyan jó mint te, de azt mondta, hogy téged ajánlotak, és ragaszkodik hozzád-mondta Paula.
(tovább…)