Elindultam az emeletre, még volt időm, és ha Sergio nem ül fent a szobában –ami elég valószínű- akkor még itt sincs.. Nem baj, legalább lesz időm összepakolni egy-két dolgomat… és összeszedni a gondolataimat.
(tovább…)
A telefonom hangosan csipogni kezdett. SMS. A kis laptáskám alig mertem kinyitni, igazán nem az én dolgaimra tervezte a csaj. Nem sok minden fért bele. Persze én jól kitömtem, az egész party túlélő készletem belenyomorgattam. A telefonomról már nem is beszélve, nem egy mini darab volt, így egyedül is majd’ kitöltötte az egészet. Nagy nehezen sikerült kiszednem, úgy, hogy semmi más nem esett ki belőle. (tovább…)
Ne félj kérdezni….hát kössz baszki. Félni nem félek? Mitől félnék? Ki lesz itt, hogy féljek? A pápa? Vagy a dalai láma? Nem vagyok az a félős típus… -magamban mérgelődve indultam előre. Mert Sergio a szomszéd előtt tett ki. Hát szép mondhatom. Ő meg lelépett. Ha nem lennék ennyire kíváncsi, hogy mi ez az egész, akkor már rég sarkon fordultam volna… az a fránya kíváncsiság..
(tovább…)
A hatalmas bejárati üvegajtót dühösen kilöktem, de hirtelen fotósok hada lépett elém. Te jó ég, ezek hogy kerültek ide? Ennyi paparazzival még egyszer sem találkoztam. Kicsit bepánikoltam. Szerencsére Sergio mellettem termett és átkarolt, majd gyorsléptekkel elindultunk a kocsija felé. A lehető legrosszabbkor jöttek, ezek biztosan megérzik ezt, mint a dögevők a vérszagot. (tovább…)
A lakóparkhoz amiben Dina lakott, külön őrzött parkoló volt, Sergio is itt parkolt. Meglepődtem, hogy nem a mindennapokban használt „Realos” kocsijával jött, hanem a terepjárójával. Nem igazán használta, csak ha sok cuccal ment messzebbre, például a szüleihez. Plusz nem egy realos rendezvényre megyünk? Illene azzal a kocsival érkezni amit ők adnak –morfondíroztam magamban.
(tovább…)
Holnap este találkozom Sergioval. Már túl akarok esni a „dolgon”. Kicsit bánom már, hogy eddig húztam, de pár napra szükségem volt, hogy eldöntsem most merre, hogyan tovább. Igen, már a következő lépésen gondolkodtam.. (tovább…)
Három nap intenzív semmittevés következik. Dina végig dolgozik, nekem pedig nincs kedvem sehova sem menni. Takarítgatok, főzőcskézek és lustálkodom, ez a terv. Semmi megerőltető.
(tovább…)
Sergio egész délután utánam koslatott, végre talán kezdte megérteni azt, hogy mennyire rosszul esik a viselkedése. Csókolgatott, ölelgetett, bújt hozzám. Eleinte még eltoltam magamtól, de hiányzott mindez az utóbbi napokban, hetekben így beadtam a derekam végül. A délután és az este hátralévő részét az ágyban töltöttük.
Nos legalább a kémia és a vonzalom működik köztünk, sőt egyenesen hibátlan.
(tovább…)
Sergio másnap érkezett haza, úgy volt, hogy tudunk találkozni mielőtt elmegy a csapattal. De úgy alakult, hogy be kell mennem a klinikára, néhány papírt elintézni, és nem tudtam megvárni. Írtam neki egy sms-t mikor elindultam, hogy hova megyek és valószínű, hogy nem érek haza mire megy. A válasz nem érkezett meg, nem mintha vártam volna.
(tovább…)
Eddig teljesen felhőtlen volt a kapcsolatunk mióta együtt lakunk, azonban az utóbbi napokban valami megváltozott… Sergio viselkedésére nem találok szavakat….
(tovább…)
Ez április első hétvégéje. Egy hete volt Sergio meglepetés szülinapi vacsorája, ami igencsak jól sikerült. De ne szaladjunk ennyire előre.
(tovább…)
- Nem, csak tudni akarom, hogy ide költözöl-e vagy sem?!
Sarokba szorított. Nem adhatok megint kitérő választ azt hiszem..
- Nos? – nézett rám, a választ várva.
- Nos.. azt hiszem ez lesz életem eddigi legnagyobb döntése, a kiköltözésem után. Lehet meg fogom bánni, és legszívesebben majd visszacsinálnám az egészet… De.. – egy kis erőt kellett gyűjtenem, úgyhogy bekanalaztam egy nagyfalat salátát így szólalni sem tudtam.
- De?? –kérdezte Sergio, az arca kővé dermedt, a szemei majd’ kiestek úgy nézte minden rezdülésemet.. (tovább…)
Nem aludtam túl sokat, el kellett döntenem, hogy most költözzek vagy maradjak. Elég sokáig rágódtam ezen, eszembe jutottak azok a dolgok is amiket Dina mondott az este, tulajdonképpen igaza volt. De közben meg nem vágytam arra, hogy együtt éljek Sergioval, pontosabban, korábban még egyszer sem jutott ez az eszembe, nem tudtam elképzelni.
(tovább…)
Ebéd után egy kis szusszanás és délután kettő óra után lassan elindultunk… „Gyertek mihamarabb” –ok ismételgetése percenként és nagy ölelések mind a búcsúzás része voltak.
El sem hittem mikor kikanyarodtunk az utcából…
(tovább…)
Letusoltam, majd bebújtam a takaró alá. Vajon mennyi időt kell még itt kibírnom? Sergio anyja nem igazán türtőzteti magát ha arról van szó, hogy hogyan készítsen ki. Az apukája pedig… Istenem, jópofa, aranyos, meg minden, de elsőre kicsit sok.. Valahogy nem jött össze a balansz… Azért imádkoztam, hogy a holnapi napot valahogy túléljem, és minél előbb visszamehessek Madridba… (tovább…)