-De csak mert muszáj. -mondtam egyhangúan, a fiú pedig erre jól megszorongatott.
-Látom mennyire örülsz neki, szóval máris fuvarozlak hozzánk. -nevetett, majd visszaültünk a kocsiba.Egész úton a torkomban dobogott a szívem, tördeltem a kezeimet, az ájulás határán voltam.Nem hiányzott még ez is nekem. (tovább…)
Augusztus 25… mi tagadás, ez a nyár is gyorsan eltelt, mint az összes többi, de akkor is ez volt a legszebb.A nyár folyamán irtózatosan sokat beszéltem Gerarddal és Bojannal is, többnyire telefonon.Kezdtem megismerni őket, és ők is engem.Mivel ők Barcelonában voltak, én pedig Madridban, nem találkoztunk sokat, bár azért egy-két találkát így is beiktattunk.Apropó, Barcelona… (tovább…)
-Hát nem is… -mondta, majd felpattant a kanapéról -De most induljunk szép hölgyem, mert elkésünk. -mondta, s engem is felsegített.Kisétáltunk a kocsijához, majd rövid időn belül el is indultunk.Óriási, fekete kocsija volt, nem tudom milyen márka, nem vagyok jártas ebben a dolgokban.Beülről is csodásan nézett ki, kényelmes volt és tágas. Szótlanul ültünk egymás mellett, Gerard adott nekem egy kis időt, hogy istenítsem a kocsiját; még ha csak magamban is.Az arcára hamar kiült egy elégedett mosoly, s ennek keretében törte meg a csendet. (tovább…)
-Kibontod most?Vagy majd egyedül?-kérdezte Cesc, s ahogy tudatosult bennem, hogy mi is lehet ez, nagyon megijedtem.A szívem a torkomban dobogott, szegény Cesc pedig csak a sápadt arcomat bámulta. (tovább…)
Alaposan körbenéztem, de Adelt sehol sem láttam.Szokásomhoz híven teljesen pánikba estem.A szívem a torkomban dobogott, képtelen voltam normálisan gondolkozni.Éreztem, hogy a zsebemben valami rezeg;a telefonom volt az.Erőt vettem magamon, s hirtelen kikaptam a helyéről.Mikor a kezembe vettem, láttam, hogy a képernyőn Emma neve villog. (tovább…)
-Na megyünk? -jött oda hozzám Adel, indulásra készen.A cipője a lábán, a kis micimackós táskáját, amiben volt pár játék és víz, a kezében fogta.
-Gyerünk! -mondtam, s felkaptam az ölembe, a kezemben a kulccsal, a telefonommal és a pénztárcámmal. (tovább…)
Gyors tempóban futottam az ajtó felé.Nem láttam még mindig, hogy ki van az ajtóban. Mikor odaértem hihetetlen gyorsan felkaptam Adelt, s nagyobb résre nyitottam az ajtót, hogy lássam ki a váratlan vendég.
-Szia! – köszönt egy zavart mosollyal az arcán Iker. -Bejöhetek? (tovább…)
Ahogy ezt megkérdeztem, azonnal jött is a válasz…
-De mi a franc olyan fontos?-jött ki a telefonba ordítva Cesc az “én szobámból”.Biztosan ott aludt, mivel én elfoglaltam az ő szobáját.Persze hogy ő is félmeztelenül, egy szál boxerben jött ki, totál kómásan.Könyörgöm, minden pasi így alszik? (tovább…)
A házban nem is volt olyan sötétség mint gondoltam.Kifejezetten világos volt.A konyhaasztalnál megláttam Cescet, aki éppen valami nyakláncot nézegetett, és közben gondolkozott.Az arca komoly volt, s egyre csak azt a láncot forgatta az ujjai között, amin egy fél szív volt. (tovább…)
-Hé ez meg… – kérdeztem volna a sötétségben, de mielőtt még be tudtam volna fejezni a mondatot, világos is lett.Mikor a villany kigyulladt, Cesc állt előttem mozdulatlanul, egy furcsa, de aranyos pózt felvéve, 3 darab óriási, színes nyalókával a kezében.Piqué a hátam mögé szaladt, s hirtelen felkapott a vállára, majd elkezdett velem szaladni az egyik szoba felé.Ott ledobott az ágyra, majd… (tovább…)
-Megérkeztünk!Gyere… – mondta Cesc, s kisegített a kocsiból.A háza nem volt akkora mint Ikeré, nem is gondoltam volna, hogy ilyen kis házban él.A ház kívülről világosbarna volt, és az alja ki volt rakva valamiféle kövekkel.Ahogy beléptünk az udavarra, valami hihetetlen érzés kerített a hatalmába. (tovább…)
A sarokban ültem, összehúztam magamat és csak sírtam.Hallottam, hogy valaki leül mellém, és a vállamra rakja a kezét.Cesc volt az.
-Gabriella… – szólt kedvesen – Nem tudom mi történt, de ha gondolod… – tudtam mit akart, hogy mondjam el miért sírok.Semmi kedvem nem volt hozzá, szóval azt mondtam neki, hogy majd később.Aranyos volt tőle, hogy így odajött hozzám, tényleg nagyra értékeltem.
-Na, gyere ide! – mondta, s közelebb húzott magához, és átölelt. (tovább…)
-Gabriella Blomstret? – kérdezte…el sem hiszem, Cesc Fabregas!
-Igen. – mondtam zavartan – De ti, te, itt? – dadogtam, ő pedig csak nevetett.Eközben Iker jött a hátam mögé…és csak állt mögöttem.Simán megállt mögöttem, és megszólalt: (tovább…)
Mikor beértünk a házba, mindenkinek vittem üdítőt, s ahogy láttam Emma és Iker eléggé összemelegedtek.Biztos voltam benne, hogy ezt csak én látom így, de ez akkor is furcsa volt.Emma kivesézte a barátnő témát, és folyton olyan megjegyzéseket tett hogy ‘Szeretem az olyan pasikat mint te Iker’ és hogy ‘Szerencsés lehet az, akibe egyszer beleszeretsz’.Szerintem nekem rákvörös fejem lehetett, olyan ideges voltam, de próbáltam ezt egy cseppet sem kimutatni, amikor… (tovább…)
-Te tényleg hülye vagy! – szidtam magamat.Hogy lehetsz ennyire gyáva és ennyire érzékeny?Most miért sírsz?Hagyd már abba! Efféle dolgokkal terheltem az agyamat, de végülis bevált, hallgattam arra amit mondtam…abbahagytam a sírást.Legalábbis letöröltem a könnyeket az arcomról, és próbáltam nem itatni az egereket ezután.Hirtelen egy kezet éreztem magamon, ami hirtelen megfogta az egyik kezemet, amivel idegesen kapálóztam és visszahúzott. (tovább…)