Rákönyököltem a csengőre, majd pár lépésre elléptem az ajtótól. Azt sem tudtam hova nézzek, mit mondjak neki. Semmi nem jutott eszembe. Mintha jött volna egy marslakó, és kiszívta volna a maradék agyamat.
(tovább…)
Eszem szerint az előttem katonásan sorakozó tequilás poharak közé töpörödtem volna, csak hogy el tudjak rejtőzködni előle, és az előttem álló dolgok elől. Azonban akárhogyan próbálkoztam, nem sikerült eme kis bűbájt, varázslatot véghezvinnem, így maradtam emberi valómban.
(tovább…)
- Kis idő? Nekem ez már nem kis idő Sergio.. – vágtam közbe.
- Azt hittem, a nagy veszekedés, meg félreértések, meg amit csináltam, azután nincs tovább. Te nem akartál megbocsátani, akármit is csináltam. Azt hittem, majd kialszik így bennem a tűz, érted, ezért nem kerestelek, ezért nem akartalak. De abban a percben, amikor nemrég megláttalak azzal a palival, nem hogy kialudt bennem, de a parázsból méteres láng lett. Egyik szikra pattant a másik után, még a kételyek között is. Csak azt éreztem, hogy megveszek érted, vagyis annak gondoltam, hogy ez az érzés azt jelenti. – miközben mondta, hol félve rám nézett, hol a kért italába bámult.
(tovább…)
Gyanútlanul vihorásztunk Camillaval a Juke-ban. Üvöltettük a zenét, és énekeltünk. Szeretem, amikor ilyen bohóc módjára elvagyunk, megadja a bulihangulatot is.
(tovább…)
Szombat reggel. 9 óra 11 perc. Nem keltem fel azonnal, szenvedtem, fetrengtem a takaró alatt, felett, közte. Hason, háton, oldalt, kifliben, kifli nélkül, takaróval, és anélkül. Tudom, hogy milyen lesz a mai napom, pár szóval tudom jellemezni: hiszti, kis hiszti, aztán nagy hiszti, majd még egy kis hiszti.
(tovább…)
Izgultam. Izgultam? Az nem kifejezés. Vert a szívem, mintha maratont futnék. Nem tudtam megmagyarázni a biológiai tényeket a mellkasomban, ezért megpróbáltam elterelni a gondolataimat.
(tovább…)
Úgy érzem, tartozom egy mesével, történettel, ok-okozati viszonnyal.
Dani? Talán mondhatom azt, hogy ő tett olyanná, amilyen vagyok most.
Sok mindenen mentünk mi keresztül három év alatt, amiből másfél évet együtt töltöttünk.
(tovább…)
A legelső pillanatban azt hittem, hogy ha megfordulok, valami tolakodó idegen fog velem szembenézni, hiszen lehetetlen, hogy ennek a jól ismert parfümnek a tulajdonosa itt legyen ebben az országban, ebben a városban, ebben az utcában, de még a bárt is megtalálta.
(tovább…)
Kézmozdulatokkal jeleztem Elenaéknak, hogy értek mindent.
- Ülj le kicsim, mindjárt kész a reggeli. – szólt Elena, abbahagyván a mutogatást.
(tovább…)
Az egyik pillanatban majdnem elsírom magam, ahogy rám néz. Aztán a másik pillanatban az agyamra szökken a tigrishormon, és feldühít, és felidegesít, hogy mégis miért foglalkozok én azzal, hogy ő, hangsúlyozom ő, aki felelős a történtekért, mit érez, mennyire rossz neki.
(tovább…)
Hányszor kell még elmenekülnöm Sergio elől? Meddig fogja magát tartani a remegő térdem?
Nem, és nem. Hiába vetném bele magam a karjaiba, nem tudnék benne megbízni. Nem, és nem.
(tovább…)
Don Omar: Virtual Diva című száma dübörgött a kertből. Ezequiel még mindig az arcomat fürkészte, elég közel ahhoz, hogy zavarba hozzon, és elpirosodjak.
(tovább…)
Egy pillanatra összenéztem Sergioval, de rögtön el is kaptam a pillantásom. Ő viszont nem.
- Sergi folyton téged bámul. – súgta oda nekem Camilla. Nem tudtam válaszolni, mert régen látott barátom, Piqué majomszeretetével halmozott el éppen.
(tovább…)
Felültem az ágyban. Bár ne tettem volna, a fejszék megint aprították a fejem. Hasogatták.
- Ahhhhh…. de fáj a fejeeeem. – szóltam magamhoz, mivel Chris nem volt ott, de láttam, hogy ott feküdt mellettem, mert a másik oldalon fel volt túrva az ágynemű, jelezvén hogy valaki álmodott bennük.
(tovább…)
- Most tényleg el akarod rontani a jó hangulatom San? – néztem rá fanyalogva.
- Nem akarom elrontani, de nem bírom már magamban tartani. Mint kívülálló látom, hogy mi a helyzet, és tisztázni akarom, hogy te is mindent tudsz e, amit tudnod kell. – mondta aranyosan, és megsimogatta a vállam.
(tovább…)